A fejlesztésektől csak rosszabb lett a Renault autója - F1VILÁG.HU

A fejlesztésektől csak rosszabb lett a Renault autója

HIRDETÉS

A Monacóban bevetett újításoktól valójában csak rosszabb lett a Renault Forma-1-es autója – ezt mondta Kevin Magnussen, a francia istálló ifjú versenyzője a csütörtöki szabadedzések után.


A Monacóban bevetett újításoktól valójában csak rosszabb lett a Renault Forma-1-es autója – ezt mondta Kevin Magnussen, a francia istálló ifjú versenyzője a csütörtöki szabadedzések után.

Habár a dán tehetség a múlt heti, barcelonai teszt után még úgy fogalmazott, érzése szerint csapatának sikerült előrelépéseket tennie, elmondása szerint ma, Monacóban nehezebb volt vezetni az autót, mint korábban.

Magnussen a második szabadedzésen 3 másodperces hátrányban zárt, ráadásul a falnak is csapta autóját az utolsó kanyarban.

Az ifjú versenyző elismerte, bár a Renault új motorja valóban előrelépés, maga az autó csak rosszabb lett.

„Sajnos a kasztnival gondok vannak, szóval nagy feladat vár ránk” – mondta csalódottan Magnussen.

„Az autót csak rosszabbá tettük, ez pedig nagy hiba, mert a teszten úgy hittük, sikerült jobbá varázsolnunk. Biztos vagyok benne, hogy néhány dolog, amit kipróbáltunk, előrelépést jelent, de az egyensúly és a beállítások szempontjából ezen a pályán nem lett jobb az autónk.”

„A barcelonai teszten azt hittük, előreléptünk, de itt nem úgy működik az autó, ahogy vártuk. A kasztni miatt. A motor jól működött, azzal előreléptünk, de jelen állás szerint akár a legjobb motor is lehetne az autónkban, akkor is többé-kevésbé ott lennénk, mint most.”

„Szóval nem a motor jelenti a legnagyobb problémát számunkra.”

A balesetével kapcsolatban Magnussen elismerte, ő hibázott.

Hirdetés

„Igazából alulkormányzottá vált az autó, és nekimentem a falnak. Nem volt tapadásom. Az adatok alapján nem mentem gyorsabban, mint a korábbi körben, de ahogy befordultam, nem volt semmi tapadásom. Egy kicsit nekimentem a falnak, de csak az első szárny sérült meg, a felfüggesztés rendben van, szóval a szerelőknek nem kell hosszasan éjszakázniuk.”

A Renault másik versenyzője, Jolyon Palmer is összetörte az autóját ma, ő az első edzésen balesetezett. A brit egyetért csapattársával abban, hogy a Renault számára a legnagyobb fejtörést jelenleg a kasztni okozza.

„Nem meglepő, hogy ennyire le vagyunk maradva a Red Bulltól a kasztnit tekintve. Átvettük a Lotus nevet, de nem volt lehetőségünk arra, hogy komoly befektetéssel, kellő idő alatt megépítsünk egy versenyautót” – mondta a brit.

„A Red Bull autója jól működik, de abszolút érthető, miért tartunk ott, ahol. Ami viszont jó, hogy a csapat keményen nyomja, egyáltalán nem akarják leírni az idei szezont. Barcelonában sok újításunk volt, ma is kipróbáltunk valamit, ami ugyan nem működött, de a jövőben beválhat.”

„Szóval tovább nyomjuk idén, és meggyőződésem, hogy nagyot lépünk majd előre.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!