A Ferrari bemutatta 2009-es versenygépét (képek) - F1VILÁG.HU

A Ferrari bemutatta 2009-es versenygépét (képek)

HIRDETÉS

A Ferrari elsőként mutatta be vadonatúj forma-1-es versenyautóját az idei évben, amely a hagyományoktól eltérően az F60-as kódszámot kapta. A 2009-es modell az új szabályok miatt, minden tekintetben eltér elődjétől.

A Ferrari elsőként mutatta be vadonatúj forma-1-es versenyautóját az idei évben, amely a hagyományoktól eltérően az F60-as kódszámot kapta. A 2009-es modell az új szabályok miatt, minden tekintetben eltér elődjétől.

A Ferrari a tervezett időpontban, reggel 9 órakor nyilvánosságra hozta új autója első stúdiófotóit saját weboldalán.

Az első szembetűnő változáshoz még csak rá sem kellett nézni az új modellre, hiszen annak neve a várt F2009 helyett F60 lett.

Ha viszont vetünk egy pillantást az új autóra, óriási a váltás a tavalyi modellhez képest, ami nem csoda, hiszen alapjaiban változtak meg a szabályok az idei évben.

Lekerültek az autóról a “felesleges” légterelők, változtak a szárnyak méretei, illetve felkerültek a felnikre a sima futófelületű (slick) abroncsok. Az autó tehát sokkal letisztultabb lett, ám még így is áramvonalasnak és aerodinamikailag hatékonynak tűnik.

Az F60-as modellben már helyet kapott a kinetikus energiatároló rendszer (KERS) is, melyet a csapat egyelőre még csak a próbapadon tesztelt, több-kevesebb sikerrel.

A hátsó futómű átdolgozásra került, az első felfüggesztés geometriája viszont nem sokat változott a tavalyihoz képest.



Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!