Fotó: Scuderia Ferrari
HírekKiemelt

A Ferrari biztos benne, Vettel megerősödve tér vissza 2019-ben

A Ferrari vezető mérnöke, Jock Clear szerint Sebastian Vettel megerősödve tér majd vissza a 2019-es Forma-1-es idényben, az idei vb-cím elveszítése után ugyanis „befejezetlen ügye” van.

Bár a Ferrari idén komoly ellenfele volt a Mercedesnek az F1-ben, Lewis Hamilton már Mexikóban bebiztosította pályafutása ötödik világbajnoki címét, a németek pedig a konstruktőri pontversenyben is az első helyen zárják az évet.

Idén nemcsak a Ferrari, hanem Vettel is sokat hibázott, Jock Clear szerint viszont a négyszeres világbajnok tanult a 2018-ban történtekből.

„A tény az, hogy az olyan kaliberű versenyzők, mint ő, élvezik a nyomást” – mondta a szakember.

„Én ezt gondolom. Az élsportolók a legjobbakkal mérik össze magukat, a nyomás pedig nyomás, ez is része a munkának. Azt gondolom, élvezte az idei szezont. Voltak hullámhegyek és hullámvölgyek. Azt hiszem, nemrég azt mondta, hogy a 2009-es vb-cím elvesztése sokkal frusztrálóbb volt.”

„Ebben a csatában ő hajlandó volt kockáztatni, hajlandó volt mindent beleadni, mi pedig támogattuk őt ebben.”

„Azt gondolom, Sebet az idei év csak megerősíti majd, és erősebben fog visszatérni a következő évben, mondván, ’befejezetlen ügyem van még’.”

Clear azt mondja, a legfontosabb lecke, amit idén megtanultak, hogy muszáj következetesen jól teljesíteniük a teljes idény során.

„Fantasztikus küzdelem volt, ezért űzzük ezt a sportágat. Az ilyen idényeket élvezzük csak igazán! Nyilván, ha rosszul jövünk ki belőle, az frusztráló. De még nem igazán tekintettünk vissza arra, hogy mely ponton csúszott ki a kezünkből.”

„Az abu dhabi pontok ugyanolyan fontosak számunkra, mint azok, amiket Ausztráliában szerzünk, és ahhoz, hogy megnyerjük a bajnokságot, egy jó szezont kell összeraknunk, idén pedig ebből a szempontból nem végeztünk jó munkát ellenfeleinkhez képest, és ezzel tisztában vagyunk.”

„Visszatekintünk majd az idei szezonra – megnézzük, mik voltak az erősségeink egy olyan idényben, mely vélhetően a Ferrari legjobb szezonja volt az elmúlt 10 évben. És ezekre próbálunk majd építeni.”

„Azt gondolom, az austini győzelmünk egyfajta kinyilatkoztatása annak, hogy a csapatunk visszavágott, és megértettünk néhányat azon problémák közül, melyek hátráltattak bennünket a szezon második harmadában.”

Szólj hozzá!