A Ferrari bűnügyi eljárást indított Stepney ellen

A modenai kerületi ügyészség bűnügyi eljárást indított a Ferrari magas beosztású szakembere, Nigel Stepney ellen, miután a maranelloi gárda a hét elején hivatalos panaszt tett ellene.

A modenai kerületi ügyészség bűnügyi eljárást indított a Ferrari magas beosztású szakembere, Nigel Stepney ellen, miután a maranelloi gárda a hét elején hivatalos panaszt tett ellene.

Az olasz alakulat ugyan nem árulta el, miért indított eljárást Stepney ellen, a Ferrari sajtószóvivője az Autosport magazinnak megerősítette, a brit szakember áll a vizsgálat középpontjában.

“A Ferrari fellépett Nigel Stepney ellen, és most vizsgálat folyik ellene” – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy Stepney továbbra is a Ferrari alkalmazottja.

Az olasz gárda nem kívánta kommentálni a történteket, és a szóvivő határozottan kijelentette, egészen eddig nem is nyilatkoznak az ügyről, amíg a vizsgálat be nem fejeződik. Stepney jelenleg szabadságát tölti, és a hírek szerint eddig még senki nem tudta elérni.

Az Autosport értesülései szerint a modenai kerületi ügyészség azok után indított eljárást Stepney ellen, hogy megkapta a Ferrari panaszát, és az azzal járó dokumentumokat. Időközben már egy kirendelt védőügyvédet is kapott Stepney, akit távolléte alatt ő képvisel a bíróságon.

Nem egészen két hónappal ezelőtt két egykori Ferrari alkalmazottat ítéltek el amiatt, hogy titkos információkat szolgáltattak a Toyotának. Stepney jelenleg a Ferrari fejlesztéseiért felelős, miután az év elején átadta a csapat verseny-, és tesztmenedzseri posztját.

A brit szakember, aki tíz évvel ezelőtt érkezett a Benettontól a Ferrarihoz, azok után távozott korábbi posztjából, hogy jelezte, nem érezi jól magát a technikai osztályon, miután Ross Brawn elhagyta a csapatot. Stepney egyébként már az idei évben szabadságát töltené, ha a csapat nem talált volna neki munkát a gyárban.

“Egy évet távol szerettem volna maradni a Ferraritól. Nem vagyok megelégedve a csapaton belüli helyzettel. Előrébb szerettem volna kerülni, tovább szerettem volna lépni a ranglétrán, de erre nem volt lehetőségem” – mondta a szakember az Autosportnak adott egy korábbi nyilatkozatában. “Egy másik területen is ki szerettem volna próbálni magam a Ferrarinál, de ha lehetőségem adódik egy másik csapatnál ezt megtenni, akkor komolyan el fogok gondolkodni rajta.”

Megbízható források szerint Stepney minden bizonnyal a Hondánál folytatja pályafutását.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!