A Ferrari csakis a maga dolgával foglalkozik

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali úgy gondolja, hogy higgadtnak és nyugodtnak kell maradniuk a hétvégén, ha maguk mögött akarják tartani a Red Bull versenyzőit, és bajnoki címhez szeretnék juttatni Fernando Alonsót az idei évben.


A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali úgy gondolja, hogy higgadtnak és nyugodtnak kell maradniuk a hétvégén, ha maguk mögött akarják tartani a Red Bull versenyzőit, és bajnoki címhez szeretnék juttatni Fernando Alonsót az idei évben.

Alonso a harmadik helyen végzett a péntek délutáni szabadedzésen Abu Dhabiban, azonban nem tudta felvenni a tempót Lewis Hamiltonnal és Sebastian Vettellel, akik az első illetve a második helyen zárták a másfélórás tréninget.

Arra a kérdésre, hogy milyen érzésekkel várja a hétvége hátralévő részét a szabadedzéseket követően, Domenicali óvatosan nyilatkozott.

„Ez nem a magabiztosságról szól, inkább arról, hogy mi fog történni a hétvégén” – mondta az olasz szakember. „Egy nagyon, de nagyon gyors McLarent láthattunk az edzéseken, de meg kell néznünk, hogy a McLaren és a Red Bull milyen programot teljesített pénteken.”

„Nagyon érdekes lesz, és egy nagyon izgalmas időmérőre számítok szombaton, a versenyen pedig rengeteg tényező számítani fog.”

“Szerencsésnek kell lennünk, és az utolsó méterekig koncentráltnak kell maradnunk a versenyen, hiszen láthattuk már, hogy a dolgok nagyon gyorsan rossz irányt vehetnek, ha az ember nem figyel eléggé.”

A csapatfőnök azt is elmondta, hogy nem szabad túl sokat a stratégiára, illetve az esetleges csapatutasításokra gondolniuk, mert az negatív hatással lehet a teljesítményükre, és sokkal inkább azon kell lenniük, hogy az élről rajtolva megnyerjék a versenyt.

„Nem szabad, hogy mások járjanak az agyunkban, nem szabad, hogy túl sokat gondoljunk a stratégiákra, mert az végzetes lehet számunkra” – magyarázta.

„Csak és kizárólag a saját teljesítményünkre szabad fókuszálnunk, és arra, hogy a lehető legjobbat kihozzuk magunkból.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!