A Ferrari „elfelejtett” szólni Leclercnek Vettel büntetéséről

Fotó: Scuderia Ferrari
Charles Leclerc, Ferrari, Montreal
A Ferrari Forma-1-es csapatánál elismerték, egész egyszerűen elfelejtették közölni Charles Leclerckel a vasárnapi Kanadai Nagydíjon azt, hogy csapattársa, Sebastian Vettel 5 másodperces időbüntetést kapott.

Vettelt azért büntették meg, mert egy hibát követően „nem biztonságos” módon tért vissza a pályára, „elkerülő manőverre kényszerítve” ezzel Lewis Hamiltont.

A német versenyző ugyan elsőként szelte át a célvonalat, ám végül visszasorolták Hamilton mögé – és nem sokon múlt, hogy végül Leclerc is elé kerüljön.

A verseny után kiderült, Leclerc nem tudott Vettel büntetéséről – habár ettől függetlenül azt mondta, egészen a végéig keményen nyomta, hogy utolérje az előtte autózókat.

Mattia Binotto csapatfőnök elárulta, egész egyszerűen elfelejtették mondani Leclercnek, hogy Vettelt megbüntették.

„Nem mondtuk neki. Ez egy hiba volt a részünkről. Nagyon elfoglaltak voltunk a bokszutca falán, és egyszerűen elfelejtettük” – mondta Binotto. „Mondanunk kellett volna, de nem tettük.”

Leclerc úgy fogalmazott, akkor sem tudott volna közelebb kerülni, ha tudott volna Vettel büntetéséről.

„Nem. Egyébként is keményen nyomtam, hogy felzárkózzak. Láttam, hogy harcolnak, és azt is, hogy nagyon közel lesznek egymáshoz. Mi pedig nagyon gyorsak voltunk, és zárkóztunk fel” – mondta a monacói.

„Keményen nyomtam, hogyha bármi történik, olyan közel legyek, amennyire csak tudok. Szóval ha tudok róla, az sem változtatott volna a hozzáállásomon.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!