A Ferrari és a McLaren közelebb került a többiekhez - F1VILÁG.HU

A Ferrari és a McLaren közelebb került a többiekhez

HIRDETÉS

A Williams istálló technikai igazgatója, Sam Michael úgy gondolja, hogy a McLaren és a Ferrari nem lesz akkora előnyben a többiekkel szemben a 2008-as idényben, mint a tavalyi évben volt, bár a téli teszteken látottak alapján sokan ezt gondolhatják.

A Williams istálló technikai igazgatója, Sam Michael úgy gondolja, hogy a McLaren és a Ferrari nem lesz akkora előnyben a többiekkel szemben a 2008-as idényben, mint a tavalyi évben volt, bár a téli teszteken látottak alapján sokan ezt gondolhatják.

A brit és az olasz gárda dominanciájával zárult a 2007-es bajnsokság, amit az is bizonyít, hogy minden egyes versenyt az említett két csapat versenyzői nyertek meg.

A téli teszteken látottak alapján sokan már most úgy érzik, lefutott az idei bajnokság, ugyanis a Ferrari és a McLaren jócskán elhúzott a többiektől, így biztosan közülük kerül ki a végső győztes.

Mindezek ellenére Michael úgy gondolja, hogy a követő boly sokkal közelebb lesz az élen álló két csapathoz a jövő hétvégén megrendezésre kerülő szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, mint azt bárki is gondolná.

“Úgy gondolom, hogy a Ferrari és a McLaren, valamint a többiek közötti különbségek csökkentek” – mondta az ausztrál szakember. “Nyilvánvalóan továbbra is előnyben vannak a többiekkel szemben, azonban ez az előny már nem akkora, mint a tavalyi évben volt. Véleményem szerint az előnyük megfeleződött.”

Michael úgy gondolja, hogy egyelőre még túl korai arról beszélni, hogy harcba szállhatna-e a Ferrari és a McLaren mögött a harmadik helyért.

“Ott vagyunk a követő bolyban” – mondta. “Némely pályán mi leszünk jobbak, máshol pedig a többiek. Azonban szoros lesz a küzdelem. Már a téli teszteken is láthattuk, hogy minden egyes helyszínen más és más volt előnyben. Nem lesz egyszerű, de ez mindenképpen jót tesz a Forma-1-nek.”

Bár a csapat résztulajdonosa, Patrick Head a hét elején kijelentette, a Williams a dobogós helyezéseket célozza meg az idei évben, a gárda német versenyzője, Nico Rosberg nem számít azonnali sikerekre.

“Ahhoz, hogy a dobogóra kerüljünk, négy autónak ki kell esnie, így nem hiszem, hogy erre kellene alapoznunk” – mondta. “Ha egy botlás kell ahhoz, hogy elérd a célod, akkor jobb, ha nem is mondod ki, mi az. Természetesen célunk az, hogy felálljunk a dobogóra, és ez lehetséges is, de én jobb szeretem, ha nem beszélünk eredményekről, különösen akkor nem, ha az nem csak rajtunk múlik.”

“Egy újabb jó évet szeretnék. A tavalyival minden rendben volt, erre szeretnék építeni. 2007-ben egyenletes teljesítményt nyújtottunk, ezt szeretném folytatni, és persze élvezni, amit csinálok” – tette hozzá Rosberg.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!