A Ferrari idén már nem számít Massa visszatérésére - F1VILÁG.HU

A Ferrari idén már nem számít Massa visszatérésére

HIRDETÉS

A Ferrari nem számít arra, hogy Felipe Massa még az idei évben visszatérhet, és rajthoz állhat néhány versenyen, azonban jövőre mindenképpen számít a brazilra, aki egyre jobban van, és hamarosan már az edzést is megkezdheti.

A Ferrari nem számít arra, hogy Felipe Massa még az idei évben visszatérhet, és rajthoz állhat néhány versenyen, azonban jövőre mindenképpen számít a brazilra, aki egyre jobban van, és hamarosan már az edzést is megkezdheti.

Massa még a július végi Magyar Nagydíj időmérőjén szenvedett balesetet, mikor egy közel egykilós acélrugó fejen találta, és áttörte sisakjának plexijét. A brazil pilótát súlyos koponyasérülésekkel szállították a Honvéd Kórházban, ahol egy életmentő beavatkozást követően megműtötték.

Massa a hétvégén Miamiba utazott, ahol hétfőn egy átfogó vizsgálat alá vetették, hogy felmérjék állapotát, és tisztább képet kapjanak arról, mikor térhet vissza.

A vizsgálatok eredményei abszolút pozitívak voltak, a brazil versenyző bal szemével sincsen probléma, ám a csapat közleménye szerint egy kisebb korrekciós, plasztikai műtét még vár rá a következő napokban.

“Nagyon elégedett vagyok a tesztek eredményével” – mondta Massa. “Egy kisebb operáció vár még rám a következő napokban, de azután végre megkezdhetem az edzést, hogy ismét formába hozhassam magam, és hamarosan gokartba ülhetek.”

“Hogy mikor térhetek vissza a Forma-1-ben? Lépésről lépésre haladjunk, most csakis arra koncentrálunk, hogy ismét megkezdjem az edzést, és formába hozzam magam, ami már hatalmas előrelépés.”

A Ferrari azonban közleményében jelezte, hogy nem számít Massa visszatérésére az idei évben: “Természetesen nagyon nagy örömmel fogadtzk a vizsgálatok eredményeit Maranellóban, ami egyben azt is jelenti, hogy 100%-osan számíthatunk Felipére a következő szezon elején.”

Az olaszok csapatfőnöke, Stefano Domenicali a vasárnapi futam után elmondta, hogy miután már többet tudnak Massa egészségi állapotáról, döntést hoznak arról, milyen felállással vágnak neki a jövő hétvégi Olasz Nagydíjnak.

Luca Badoer eddig nem sokat mutatott az elmúlt két versenyen, így nem kizárt, hogy a csapat változtat felállásán, és másnak ad lehetőséget a szezon hátralévő részében. A legesélyesebb jelölt, a hétvégén parádézó Giancarlo Fisichella, míg az olasz sajtóban ma Robert Kubica neve is felmerült.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!