A Ferrari kezdetben félt leigazolni Alonsót

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo elárulta, hogy kezdetben ódzkodott Fernando Alonso leszerződtetésétől, azonban miután beszélt az érintettel és megbizonyosodott arról, hogy tud valódi csapatjátékos is lenni, áldását adta az ügyletre.

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo elárulta, hogy kezdetben ódzkodott Fernando Alonso leszerződtetésétől, azonban miután beszélt az érintettel és megbizonyosodott arról, hogy tud valódi csapatjátékos is lenni, áldását adta az ügyletre.

Azt követően, hogy Kimi Raikkönen (közös megegyezéssel) idő előtt távozott és a rali-világbajnokságban folytatja pályafutását, Fernando Alonso lesz Felipe Massa csapattársa jövőre a Ferrarinál.

Bár a két versenyző egy fantasztikus párost alkot, sokan attól tartanak, hogy a spanyol pilótának nehézségei lesznek, ugyanis a figyelem nem csak rá fog irányulni, ahogy az elmúlt két szezonban a Renault-nál.

A kétszeres világbajnok pedig az eddig látottak alapján nem úgy tűnik, aki kezelni tudná a csapaton belüli rivalizálást, elég csak visszaemlékeznünk a 2007-es idényre, mikor képtelen volt kijönni Lewis Hamiltonnal és a McLaren vezetésével, akiket végül ott is hagyott.

Di Montezemolo azonban úgy érzi, hogy megfelelően tudják majd kezelni a helyzetet, és bár bevallotta, hogy kezdetben valóban voltak félelmei Alonso leszerződtetésével kapcsolatban, miután beszélt az érintettel, világossá vált számára, hogy minden rendben lesz a jövőben.

“Három ok miatt is megfelelően fogjuk tudni kezelni” – idézte az elnököt a BBC Sport.

“Először is nem 100, hanem legalább 1000 alkalommal beszéltem erről a dologról Stefano Domenicali csapatfőnökkel, illetve magával Alonsóval. Mondtam neki: ’Ha nálunk fogsz versenyezni, a csapatért, egy csoportért kell versenyezned, nem pedig önmagadért.”

“Ha csapatot akarsz, semmi gond, alapíts egyet, mint John Surtees. A Ferrarinál igyekszünk majd a lehető legjobb helyzetbe hozni, máskülönben nem is igazolnánk le. Tudjuk, hogy képes vagy megnyerni a vb-címet. A legjobb tudásunkat fogjuk nyújtani.’”

“Másodsorban, amire nagyon büszke vagyok, hogy már évek óta nem lehetett látni csapaton belüli viszályt a Ferrarinál.”

“Az egyetlen alkalom akkor volt, mikor Barrichellót arra kértük, hogy álljon be Michael Schumacher mögé, de akkor Michael olyan helyzetben volt, hogy megnyerhette a világbajnokságot, és ez néha fontos. Azonban a csapatszellem mellett vagyok.”

“Harmadsorban pedig egy nagyon intelligens srác, és megérti, hogy a múltban követett el hibákat, ahogy azt Michael és én is tettem életem során. Nincsen olyan ember, aki még ne hibázott volna életében, ez a dolgok velejárója” – tette hozzá di Montezemolo.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hírlevél