A Ferrari különleges hibrid rendszeren dolgozik - F1VILÁG.HU

A Ferrari különleges hibrid rendszeren dolgozik

HIRDETÉS

Megbízható források szerint a Ferrari egy olyan cégtől kapott ajánlatot, amely a NASA-nak is szállít akkumulátorokat. Az amerikai cég állítólag olyan akkukat tudna szállítani az olaszoknak, amiket az első szárnyban tudnának elhelyezni.

Megbízható források szerint a Ferrari egy olyan cégtől kapott ajánlatot, amely a NASA-nak is szállít akkumulátorokat. Az amerikai cég állítólag olyan akkukat tudna szállítani az olaszoknak, amiket az első szárnyban tudnának elhelyezni.

Mindez természetesen egy vagyonba kerülne, de ha megvalósítható, komoly előnyt jelenthet, hiszen kiküszöböli a KERS legnagyobb hátrányát, mégpedig a súlyát.

A csapatok azért ódzkodnak a hibrid rendszer használatától, mert annak jelenléte többletsúlyként jelentkezik az autó hátsó részén, ami nem éppen ideális, tudva, hogy a slick gumik visszatérésével mindenki orr-nehéz autók tervezésére törekszik.

A szokatlan elrendezés megoldást jelentene erre a problémára, de számos biztonsági kérdést felvet: a, az első szárny elvesztésével a KERS is elveszne, b, az első szárny megsérülésével szintén elveszne a rendszer; c, a nagyfeszültségű kábelkötegnek át kellene haladnia a pilótafülkén, ami azért is különösen veszélyes, mert a szénszálas váz kiváló vezető.

A Ferrari egyelőre a Magneti Marellivel közösen fejlesztett rendszerét használja az F60-as modellben, melynek teljesítményével egyelőre mindenki meg van elégedve.

Az olaszok azonban még nem mondtak le a NASA-fejlesztésű új elrendezésről, amit az is bizonyít, hogy a múlt héten megerősítették az új autó első szárnyszerkezetét, illetve számos kalkulációt elvégeztek a mugellói teszten. Egyes források szerint ennek tudható be az is, hogy az új autó első szárnyeleme nagyon közel volt az aszfalthoz, néha még súrolta is azt.

Eközben olyan hírek is szárnyra kaptak, melyek szerint a Ferrari módosított kipufogóján, és az F60-as megkapta új kipufogórendszerét, ami ellen már senkinek nem lehet kifogása.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!