A Ferrari még évekig nem változtat felállásán

Olasz lapértesülések szerint a Ferrari már elő is készítette Felipe Massa új szerződését, ami további három évre a csapathoz láncolná a brazil versenyzőt, ami azt is jelentené egyben, hogy a Scuderia nem változtatna versenyzői felállásán 2012-ig.

Bár az elmúlt hetekben olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint Sebastian Vettel, vagy Robert Kubica válthatja Massát a jövőben, a Ferrari állítólag már megegyezett a brazil versenyzővel, akinek már csak alá kell írnia az előkészített szerződést.

Boxutcai információk szerint a felek a soron következő hetekben véglegesíthetik a részleteket, és ahogy azt a Ferrari szokta, a szeptemberi Olasz Nagydíjon jelenti majd be hivatalosan a szerződéshosszabbítást, és jövő évi végleges felállását.

Fernando Alonso, aki a raliba távozó Kimi Raikkönen helyére érkezett az idei évben, egy szintén három évre szóló szerződéssel rendelkezik, így 2012 végéig biztosan az olasz csapattal marad, ha csak nem történik valami előre be nem tervezett esemény.

Massa jelenlegi szerződése egyébként az idei év végén jár le a Ferrarival.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!