A Ferrari megtalálta Raikkönen motorhibájának okát - F1VILÁG.HU

A Ferrari megtalálta Raikkönen motorhibájának okát

HIRDETÉS

A Ferrari megerősítette, az eddigi vizsgálatok alapján minden jel arra utal, hogy ugyanaz a dugattyúprobléma okozta Kimi Raikkönen kiesését a hétvégi Európa Nagydíjon, mint ami Felipe Massa futamának végéhez vezetett a Hungaroringen.

A Ferrari megerősítette, az eddigi vizsgálatok alapján minden jel arra utal, hogy ugyanaz a dugattyúprobléma okozta Kimi Raikkönen kiesését a hétvégi Európa Nagydíjon, mint ami Felipe Massa futamának végéhez vezetett a Hungaroringen.

Bár az olasz alakulat fogadkozott, hogy a Magyar Nagydíjon történt motorprobléma egyszeri eset volt, Kimi Raikkönen autójának erőforrása nem sokkal a futam vége előtt szintén felmondta a szolgálatot a hétvégén Valenciában.

A szakemberek már akkor sejtették, hogy a két eset között párhuzamot lehet felállítani, ám a későbbi vizsgálatok egyértelművé tették, hogy ugyanaz miatt esett ki Raikkönen, mint három héttel korábban csapattársa, Felipe Massa.

“A mérnökök tisztában voltak a potenciális kockázattal Kimi második versenyhétvégés motorjával kapcsolatban, mert a dugattyúk ugyanabból a sorozatból származtak, mint amiket Felipe motorjában is használtak” – állt a Ferrari közleményében.

“Egy esetleges motorcserével pedig Kimi csak a középmezőnyből indulhatott volna egy olyan pályán, ahol szinte lehetetlen az előzés, ami szintén azt bizonyítja, hogy hiába viszik szép környezetbe és utcai pályára a mezőnyt, attól még nem lesz látványos a versenyzés.”

Raikkönen egyébként már korábban kihasználta dzsókerét, mikor a csapat egy új motorral küldte pályára Silverstone-ban, miután úgy ítélte meg, hogy erőforrása túl nagy terhelést kapott a leszakadt kipufogó miatt Franciaországban.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!