A Ferrari nagyot igazolhat a McLarentől - F1VILÁG.HU

A Ferrari nagyot igazolhat a McLarentől

HIRDETÉS

Olasz lapértesülések szerint a McLaren egykori főmérnöke, Pat Fry a Ferrarinál folytatja pályafutását.


Olasz lapértesülések szerint a McLaren egykori főmérnöke, Pat Fry a Ferrarinál folytatja pályafutását.

Mindezt a Gazzetta dello Sport adta hírül, amely úgy tudja, hogy a McLarentől májusban távozó 46 éves szakember már meg is egyezett az olasz alakulattal, de azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy mikor kezdi meg a munkát, és pontosan mi lesz a feladata.

Fry egyébként nem kevesebb, mint 18 évet töltött el a McLarennél, mely időszak alatt számos bajnoki címet szerzett a csapattal, így távozása komoly veszteség a wokingiak számára, bár a gárda ügyvezetője, Jonathan Neale korábban elmondta, hogy nem aggódnak.

„Mindig szomorú, ha egy Pathez hasonló kaliberű szakember távozik, de az emberek saját maguk irányítják az életüket, és eljön az a pont, mikor mást akarnak csinálni. Pat mindenki számára kedves volt a csapaton belül, és egy hihetetlen jó szakember” – mondta Neale.

„Távozása azonban nem aggaszt különösebben, hiszen sem a csapat teljesítményére, sem a jövő évi autó fejlesztésére nem lesz kihatással. Egy nagyon jól szervezett csapat vagyunk, ezért át tudjuk hidalni a távozásával keletkező ideiglenes űrt.”

Fry egyébként nem egyedüli főmérnök volt a McLarennél. Tim Goss mellett dolgozott, és a csapat nagy valószínűséggel már korábban tudhatta szándékait, hiszen nem őt, hanem Gosst bízták meg azzal, hogy felügyelje az idei modell, az MP4/25 munkálatait.

A Ferrarinál egyelőre sem megerősíteni sem cáfolni nem kívánták Fry esetleges érkezését.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!