A Ferrari nem aggódik a Mercedes tempója miatt - F1VILÁG.HU

A Ferrari nem aggódik a Mercedes tempója miatt

HIRDETÉS

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene szerint nem kell aggódni a Mercedes jelenlegi, látszólag hatalmas fölénye miatt.


A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene szerint nem kell aggódni a Mercedes jelenlegi, látszólag hatalmas fölénye miatt.

Sebastian Vettel az előkelő harmadik helyen végzett a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, míg Kimi Räikkönen egy anyacsavar-probléma miatt kiesett.

Mindez alapján már most kijelenthető, hogy a Ferrari sokat javult a tavalyi évhez képest, éppen ezért a csapatfőnök úgy gondolja, hogy sokkal inkább a Mercedesre, mintsem a Williamsre vagy a Red Bullra kellene koncentrálniuk az idei évben.

Vettel azonban, aki a legközelebb került az első két helyen végző Mercedes pároshoz, több mint fél perces lemaradásban ért célba, ami igen komoly különbségnek mondható.

„Semmi ok a pánikra, tovább kell folytatnunk azt a munkát, amit elkezdtünk, és az eredmények jönni fognak” – mondta Arrivabene.

„Továbbá a lelkesedést fent kell tartanunk a csapaton belül.”

„Elégedett vagyok a csapattal, de mint csapatfőnök, csak félik lehetek boldog, hiszen az egyik autónk megállt a pályán, míg a másik dobogós helyen végzett.

„Szóval számomra ez félmunka.”

Räikkönen a szezonnyitó után elmondta, hogy érzése szerint a Ferrari sokkal közelebb van a Mercedeshez versenykörülmények között, mint egy kör alatt.

Hirdetés

„Az autó természetesen még nem elég gyors, de azt gondolom, hogy a különbség sokkal kisebb a versenyen, mint az időmérőn” – mondta a finn.

„Hiszem, hogy a versenyen az élen harcolhatunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

A Ferrari nem aggódik a Mercedes tempója miatt
Verstappen: Az időmérőre sikerült még jobbá tennünk az autót
Sainz megoldotta, hogy ne érje túl nagy ütés a Ferrarit
Hamilton hibázott, esőben bízik a versenyen
Alonso büszke az Aston Martinra, miután megszerezte a harmadik rajthelyet
Verstappené a pole, Alonso a 3. helyről rajtol Kínában!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!