A Ferrari nem zárja ki Hamilton szerződtetését - F1VILÁG.HU

A Ferrari nem zárja ki Hamilton szerződtetését

HIRDETÉS

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali Fernando Alonso szerződéshosszabbítása ellenére nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Lewis Hamilton egy napon a maranellói gárda színeit erősíti majd.


A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali Fernando Alonso szerződéshosszabbítása ellenére nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Lewis Hamilton egy napon a maranellói gárda színeit erősíti majd.

Alonso kontraktusát 2016 végéig hosszabbította meg a Ferrari, míg csapattársa, Felipe Massa szerződése a jövő év végén jár le.

A brazil versenyző a minap kijelentette, egyelőre még korai lenne a szerződéshosszabbításról tárgyalni, a Ferrarit irányító Stefano Domenicali úgy nyilatkozott, nem tartja kizártnak, hogy Lewis Hamilton egy napon Maranellóba szerződik.

„Úgy vélem, Lewis egyike a legjobb három versenyzőnek, a leggyorsabbaknak jelen pillanatban” – mondta Domenicali.

„Ebben tekintetben tehát ő egy potenciális versenyző a legerősebb csapat számára, tehát nem látok okot arra, miért válaszoljak nemet erre a kérdésre. Soha ne mondd, hogy soha!”

„Az emberek meg tudnak változni és teljesen más lehet a megközelítésük is, láthatjuk, mennyi minden történik a világon mindenhol. Lewis egy erős versenyző, és ki tudja, mi történik a jövőben?”

Domenicali hozzátette, nem kíván válaszolni arra a kérdésre, hogy Alonso mennyire örülne annak, ha Hamilton csapattársaként kellene versenyeznie a Ferrarinál, hiszen úgy érzi, az nem lenne fair jelenlegi másik versenyzőjükkel, Felipe Massával szemben.

„Ha erről beszélek, az nem korrekt a másik versenyzőnkkel szemben, aki Felipe. Szeretném érezni, hogy jobb versenyzőink jobb légkört élveznek a csapatban. Arra koncentrálunk, hogy a lehető legjobb környezetben végezhessék mindketten a munkájukat.”

„Az életben viszont soha nem mondd, hogy soha! Nem akarom azt mondani, hogy ez egy lehetőség, de nem akarom kizárni sem ennek lehetőségét. Van néhány versenyző, akik tényleg nagyon erősek, de erről a témáról beszélni nem helyes a csapat miatt. Arra összpontosítok, hogy a jelenlegi versenyzőink maximális értékét hozzam ki.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!