A Ferrari reakciója Schumacher visszatérésére

Azt követően, hogy a Mercedes megerősítette Michael Schumacher érkezését, a Ferrari egy szűkszavú közleményben reagált arra, hogy 14 év után elveszíti a hétszeres világbajnokot, aki 2006-os visszavonulása óta tanácsadóként dolgozott az olaszoknál.

Azt követően, hogy a Mercedes megerősítette Michael Schumacher érkezését, a Ferrari egy szűkszavú közleményben reagált arra, hogy 14 év után elveszíti a hétszeres világbajnokot, aki 2006-os visszavonulása óta tanácsadóként dolgozott az olaszoknál.

Alig néhány nap eltéréssel, 20 éve jelentette be a Mercedes-Benz, hogy leigazolja Schumachert junior csapatába, szerdán pedig arról adott hírt, hogy a német pilóta egy óriási kitérő után, visszatér hozzájuk, és három év kihagyás után ismét rajthoz áll a Forma-1-ben.

Schumacher 1991-ben mutatkozott be az F1-ben, a Mercedes segítségével, majd a Benettonnál kettő, a Ferrarinál pedig további öt bajnoki címet szerzett, és karrierje javarészét vörös színekben töltötte.

A Ferrari tehát nem csoda, hogy csalódottan nyugtázta a hírt, hogy elvesztette minden idők legsikeresebb autóversenyzőjét, akinek neve szinte teljesen egybeforrt az olasz márkával, amely most azon lesz, hogy legyőzze egykori kiválóságát.

“A Ferrari rajongói világszerte értesültek ma arról, hogy Schumacher szerződést kötött a Mercedes GP-vel, és tömegével árasztották el a Ferrari weboldalát, állásfoglalást kérve” – olvasható az olaszok hivatalos weboldalán.

“Mindössze annyit tudunk mondani, mint amit elnökünk, Luca di Montezemolo is már elmondott az elmúlt héten: a legjobbakat kívánjuk Michaelnek, aki a mai naptól kezdve ellenfelünk. Éppen ezért mindent elkövetünk majd annak érdekében, hogy legyőzzük, ugyanúgy, mint a többi riválisunkat.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!