A Ferrari semmit nem fog kockáztatni a hajrában

A Ferrari csapatfőnöke, Stefando Domenicali tisztában van azzal, hogy a megbízhatóság és az egyenletesség lesz a legfontosabb a szezon hátralévő részében, éppen ezért azt kéri csapatától, hogy nagyon óvatosan készüljön az utolsó két versenyre, ahol még bármi megtörténhet.


A Ferrari csapatfőnöke, Stefando Domenicali tisztában van azzal, hogy a megbízhatóság és az egyenletesség lesz a legfontosabb a szezon hátralévő részében, éppen ezért azt kéri csapatától, hogy nagyon óvatosan készüljön az utolsó két versenyre, ahol még bármi megtörténhet.

Azt követően, hogy az elmúlt négy futamból hármat megnyert, Fernando Alonso átvette a vezetést a bajnokságban, és jelenleg tizenegy pont az előnye a második helyen álló Mark Webberrel szemben, két futammal a vége előtt.

Domenicali bevallotta, hogy nagyon nehéz megjósolni, hogy mi fog történni a hétvégi Brazil Nagydíjon, ahol a spanyol pilótának van egyedül esélye a bajnoki cím megszerzésére.

A csapatfőnök azonban elmondta, hogy nagyon óvatosan készülnek a megmérettetésre, nem is gondolnak arra, hogy esetleg végleg eldönthetik az egyéni bajnoki cím sorsát, csakis az lesz a céljuk, hogy ne veszítsenek pontokat, ami megnehezítheti a helyzetüket a szezonzáróra.

„Egy nagyon fontos verseny következik, mert az, aki értékes pontokat veszít, nagyon nehéz helyzetbe kerülhet Abu Dhabiban” – mondta az olasz szakember.

„Úgy gondolom, hogy egy megfelelő taktikával készülünk a következő hetekre, észben tartjuk ellenfeleink, a Red Bull és a McLaren erősségeit. Az idei évben már láthattuk, hogy bármikor fordulhat a kocka, és a versenyek kiszámíthatatlanok, ami azt jelenti, hogy nagyon óvatosnak kell lennünk.”

Domenicali azt is elmondta, hogy néhány kisebb aerodinamikai újítással készülnek a hétvégi futamra, ám véleménye szerint nem ez, hanem a megbízhatóság lesz az, ami nagyobb súllyal esik majd a latba, mert senki nem engedheti meg magának a hajrában, hogy hibázzon, és ne lássa meg a kockás zászlót.

„Azt gondolom, hogy az F10 versenyképes lesz Brazíliában, ám az, hogy tudjuk-e hozni az elmúlt versenyeken látott szintet, majd elválik. Ezt nagyon nehéz előre megjósolni. Arra számítunk, hogy a Red Bull ismét nagyon erős lesz, míg a McLaren számos újítást fog bevetni, amitől azt várja, hogy gyorsabb lesz.”

A Ferrari jelenleg 52 ponttal van lemaradva a Red Bull mögött a konstruktőrök versenyében, így Domenicali még bízik abban, hogy sikerül az élre kerülniük a következő két futamon, különösen úgy, ha Felipe Massa is fogja tudni hozni az eredményeket.

„Brazília Felipe hazai versenye, és ismerve őt, biztos vagyok abban, hogy ez extra motivációt jelen majd számára” – folytatta a szakember. „Meg akarja majd mutatni rajongóinak, hogy mire képes, így azt várom tőle, hogy az élmezőnyben harcoljon, és mindent megtegyen a győzelemért.”

„Nagyon gyors lesz, amire szükségünk is van, hogy elérjük végső céljainkat.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!