A Ferrari szerencsés, hogy a Mercedest üldözheti - F1VILÁG.HU

A Ferrari szerencsés, hogy a Mercedest üldözheti

HIRDETÉS

A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo szerint a patinás olasz istálló igazán szerencsésnek mondhatja magát az idei szezonban, hogy a Mercedes legfőbb kihívójává avanzsált a meglehetősen gyengére sikeredett 2014-es idény után – a német istállón kívül ugyanis nincs igazi riválisa.


A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo szerint a patinás olasz istálló igazán szerencsésnek mondhatja magát az idei szezonban, hogy a Mercedes legfőbb kihívójává avanzsált a meglehetősen gyengére sikeredett 2014-es idény után – a német istállón kívül ugyanis nincs igazi riválisa.

Montezemolo tavaly szeptemberben 23 év után távozott posztjáról, a Ferrari elnöki pozícióját pedig Sergio Marchionne vette át.

Az olasz istálló idén igencsak jó formában kezdte a szezont, Sebastian Vettel a Maláj Nagydíjon pedig nyerni is tudott. Luca di Montezemolo szerint az idei sikerekben komoly szerepe van a korábbi menedzsmentnek is.

„Őszintén szólva úgy gondolom, egy kis szerencséje van a Ferrarinak” – mondta a szakember a Repubblica című olasz lapnak adott interjújában.

„Az idei évben a Mercedesen kívül nem igazán van riválisuk. A Williams nem fejlődött, a Red Bull összeomlott – tudom, hogy [Dietrich] Mateschitz az eladáson gondolkodik, egy közös barátunknak elárulta: ’Vagy meggyőzőm az Audit a csatlakozásról, vagy kiszállok’. A McLaren is komoly válságban van, szóval a Ferrari minden versenyen úgy állhat rajthoz, hogy zsebében a dobogó.”

„De a szerencse semmit sem ér, ha nem tudod kihozni belőle a legtöbbet, szóval úgy gondolom, komoly érdem, amit a csapat elért. Talán kicsit meggondolatlan voltam, amikor decemberben azt mondtam, hogy a 2015-ös év komoly megpróbáltatás lesz, és hogy óriási hibákat vétettek az idényre való felkészülés során, a győzelem pedig csodaszámba menne. De mindegy is, ez már a múlt.”

Di Montezemolo kifejtette, Sebastian Vettelt már 2009-ben megkörnyékezték, és nem más, mint Michael Schumacher volt az, aki szerette volna Maranellóba hozni a német versenyzőt.

„Az első ember, aki a Ferrarinál beszélt Vettelről, Schumacher volt. 2009 nyarát írtuk, amikor úgy volt, hogy beugrik majd [Felipe] Massa helyére. Azt mondta nekem: „A tökéletes versenyző számotokra Seb”.

„[Stefano] Domenicali mindenáron szerette volna leigazolni őt, el is hozta bolognai otthonomba. Egy doboz svájci csokoládéval érkezett. Akkor már világbajnok volt, de a modora kissé ügyetlen. Végül mindenkit lenyűgözött.”

Hirdetés

„[Marco] Mattiacci folytatta ezt a munkát. Amikor pedig Marchionnéval láttuk, hogy Alonso kezd komor és mogorva lenni, és mindig a szkepticizmus jelét mutatta a csapattal kapcsolatban, eldöntöttük, hogy változtatunk.”

„Vettel jóval kevesebb fizetést kap, mint amit Alonso kért volna a hosszabbításért.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

A Ferrari szerencsés, hogy a Mercedest üldözheti
Ha esik, szombaton is bajban lehet a Ferrari
Russell elárulta a gyenge időmérő okát
Az FIA nyomoz a rejtélyesen lángra kapó kínai F1-es gyep miatt
Hamilton a sprintfutamon visszaesésre számít
Verstappen szerint a Red Bull megérdemli a negyedik helyet

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!