A Ferrari tudja a Brawn sikerének titkát - F1VILÁG.HU

A Ferrari tudja a Brawn sikerének titkát

HIRDETÉS

A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali szerint nincs semmi varázslat abban, hogy a Brawn szinte a semmiből bajnoki esélyessé lépett elő az idei évben, ugyanis az, hogy már korán átcsoportosította erőforrásait jelenlegi modelljére, ennyit jelentett.

A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali szerint nincs semmi varázslat abban, hogy a Brawn szinte a semmiből bajnoki esélyessé lépett elő az idei évben, ugyanis az, hogy már korán átcsoportosította erőforrásait jelenlegi modelljére, ennyit jelentett.

Az egykori Honda istálló csak 14 pontot szerzett a tavalyi évben, kevesebbet, mint amennyit az idei szezonnyitón begyűjtött első kettős győzelmével.

A brackley-i bázisú gárda jövője sokáig kérdéses volt a japán autógyártó kivonulása után, ám az, hogy már korán elkezdtek dolgozni 2009-es autójukon, meghozta az eredményt, és az utódcsapat, a Brawn most jó eséllyel pályázik mindkét vb-címre.

Domenicali azonban úgy gondolja, nincs ebben semmi különös, főleg úgy, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy a Honda elsőként kezdte meg idei versenygépe tervezését és fejlesztését, így nekik volt a legtöbb idejük arra, hogy a lehető legjobban idomuljanak az idén bevezetetett vadonatúj szabályokhoz.

“Egyáltalán nem lepett meg az idei teljesítményük” – mondta a Ferrari csapatfőnöke. “Természetesen kiváló munkát végeztek, de úgy érzem, hogy azért tudták a lehető legjobban felkészíteni autójukat, mert sok idejük volt erre. Ezt pedig nem szabad elfelejtenünk. Úgy gondolom, teljesen egyértelmű okai vannak annak, hogy miért ennyire erősek az idei szezonban.”

“Véleményem szerint, ha elég idő és erőforrás áll az ember rendelkezésére, akkor jó munkát tud végezni. A Brawn csapat pedig fantasztikus munkát végzett az idei évben, ezért is fogják megnyerni a világbajnokságot. Amint ez megtörténik, gratulálni szeretnék Rossnak, és csapatának, de egyelőre ez még túl korai.”

Domenicali azt is hozzátette, hogy véleménye szerint jövőre is az élmezőnyben fog harcolni a brit alakulat, mert csak kismértékben változnak a szabályok 2010-ben, így a bajnokság utolsó két versenyére szánt újításokat és fejlesztéseket jövőre is használni lehetet.

“Nagyon tisztelem Rosst, sőt mi több, egy jó barát” – folytatta. “Biztos vagyok abban, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy meggyőződjön arról, hogy a jövőben is fontos szerepet tölt majd be a Forma-1-ben.”

“Bár a dolgok változhatnak, egyértelműen hasonló teljesítményt kell várnunk tőlük. Szerintem ott lesznek az élen, és harcolni fognak a világbajnoki címért a jövőben.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!