HírekKiemelt

A Ferrarik az élen az időmérő előtt Kínában

Fotó: Scuderia Ferrari

Sebastian Vettel vezetésével a két Ferrari végzett az élen a Kínai Nagydíj harmadik szabadedzésén, Kimi Räikkönen mögött Valtteri Bottas zárt a 3. helyen a Mercedesszel.

A pilóták már tegnap is küszködtek a tapadással, azonban folyamatosan felgumizták a pályát, így a második edzésre javultak a körülmények. Miután a második gyakorlás végén és éjszaka is esett az eső, a mai szabadedzésen is csúszós pályán kezdte meg a körözést a mezőny. Lewis Hamilton érezhette is ennek következményét, miután 25 perc elteltével megpörgött a pályán, ezzel az aktuális szett gumija teljesen tönkrement.

Rögtön az edzés elején problémák adódtak a Red Bull csapatánál: Daniel Ricciardo szerelői egy váltógond miatt dolgoztak a garázsban, ám az ausztrálnak hamarosan sikerült pályára gurulnia. Fél óra elteltével azonban a Renault-motor füstölni kezdett, és Ricciardo kénytelen volt leparkolni a pálya szélén. Christian Horner az edzés alatt úgy nyilatkozott, turbóhibát feltételeznek.

A McLarennél sem indult simán a szombat: pénteken Stoffel Vandoorne autóján nem rögzítették megfelelően jobb hátsó kereket, így a belga pilótának negyed órával a leintés előtt meg kellett állnia, szombaton pedig a csapat hívta vissza a bokszba, miután közölték vele, hogy elvesztették a telemetriakapcsolatot az autóval.

Vettel közel fél másodperces előnnyel zárt csapattársa előtt, leggyorsabb körét az ultralágy abroncsokkal teljesítette, akárcsak Räikkönen.

Valtteri Bottas lemaradása már 7 tizedmásodperc Vettelhez képest, azonban a finn pilóta leginkább a lágy abroncsokkal körözött a harmadik gyakorláson, leggyorsabb körét is ezzel teljesítette. Mögötte Max Verstappen zárt a Red Bull-lal, a holland pilóta azonban már közel 1 másodperces lemaradásban volt, mögötte pedig Hamilton végzett az 5. helyen – már több mint 1 másodperces hátrányban.

A lágy abroncsokkal ért el 1:34.329-es köridőt Kevin Magnussen, aki így a Haas versenygépét a 6. helyre hozta be az edzés végére. Csapattársa, Romain Grosjean azonban a tabella végén foglal helyet, miután a fék lángra kapott versenygépén, így kénytelen volt a bokszba hajtani.

A hétvége programja a 8 órakor kezdődő időmérő edzéssel folytatódik.

Szólj hozzá!


Ezt olvastad már?
Ezt olvastad már?
Pazar fotók születtek a Forma-1-es Kínai Nagydíj pénteki edzésnapján. Megmutatjuk, szerintünk melyik a nap képe! A dolog persze szubjektív, de…