A Ferrarinál nem várnak gyors javulást - F1VILÁG.HU

A Ferrarinál nem várnak gyors javulást

HIRDETÉS

Nem vár gyors megoldást a Ferrari problémáira a csapatot irányító Stefano Domenicali, aki szerint azonban minden tudásukat latba kell vetniük ahhoz, hogy csökkentsék lemaradásukat.



Nem vár gyors megoldást a Ferrari problémáira a csapatot irányító Stefano Domenicali, aki szerint azonban minden tudásukat latba kell vetniük ahhoz, hogy csökkentsék lemaradásukat az élmezőny csapataival szemben, amennyiben továbbra is harcolni szeretnének a világbajnoki címért.

A Ferrari számára nem úgy indult a szezon, ahogy szerette volna, hiszen az év első három versenyén nem tudott harcba szállni a futamgyőzelmekért – de még a dobogóra se nagyon volt esélye.

A legutóbbi versenyen Kínában Felipe Massának ugyan jó lehetőségei voltak egy szép eredmény elérésére, a Pirelli abroncsainak túlzott elhasználódása miatt a futam utolsó harmadában végül visszaesett, így végül csak hatodik lett – egy hellyel megelőzve csapattársát, Fernando Alonsót.

A Ferrari számára a legnagyobb problémát az egykörös teljesítmény jelenti, a szakemberek pedig értetlenül állnak az előtt, hogy az utolsó, barcelonai teszt óta az autóra szerelt fejlesztések miért nem a várt eredményeket hozzák.

A vizsgálatok ezen a héten tovább folytatódnak Maranellóban, és mindaddig, amíg nem sikerül választ kapni arra, a pályán miért nem nyernek megerősítést a szélcsatornában kapott értékek, nincs könnyű dolga az olasz istállónak az új fejlesztésekkel kapcsolatban.

„Ez a legfontosabb dolog, ez kétségtelen” – nyilatkozta a csapatot irányító Stefano Domenicali arra a kérdésre, hogy komoly előrelépést kell-e tenniük a szélcsatornában és a pályán elvégzett munka kollaborációját tekintve.

„Ha visszatekintünk, akkor egyértelműen ez az, amin keményen kell dolgoznunk. Az autó teljesítménye még nincs meg, még ha a verseny más is, mint az időmérő.”

„Meglehetősen pragmatikus fickó vagyok és rendkívül kemény munkát várok a srácoktól a gyárban, akárcsak a mérnököktől és mindenki mástól. Azt viszont tudom, hogy ez nem egy rövidtávú munka.”

Hirdetés

„Muszáj reagálnunk és biztos vagyok abban, hogy az emberek Maranellóban nagyon meg akarják mutatni. Nem várok csodát Törökországban, mert azt gondolom, ez hosszabb ideig tart. De ez a helyes megközelítés annak érdekében, hogy csökkentsük a különbséget, ami az időmérőn egészen biztosan nem elfogadható számunkra.”

A szakember hozzátette, nem ilyen eredményt szerettek volna elérni Kínában, noha nem gondolják úgy, hogy taktikai hibát követtek el akkor, amikor kétkiállásos stratégiát választottak versenyzőiknek.

„Természetesen csalódottak vagyunk az eredmények miatt, de muszáj kielemeznünk a versenyt.”

„Tudom, hogy sokat vitáznak arról, hogy a két vagy a három kiállás volt-e a megfelelő taktika. Ha megnézzük a különbségeket az első hat autó között, akkor láthatjuk, hogy nagyon szoros volt, szóval a kis dolgok is megváltoztathatják a verseny végkimenetelét.”

„Ami Fernandót illeti: balszerencsés volt, hogy sok körön át támadnia kellett Michaelt, ami miatt megsemmisültek az abroncsai, a végén pedig kezelnie kellett ezt.”

„Felipe az első két etapban nagyon jó volt, ugyanazt a tempót futotta, mint az élen haladók, és 1 másodpercen belülre felzárkózott Vettelre. A futam utolsó szakaszában azonban a kemény gumik túlságosan elkoptak, jobban, mint vártuk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!