A Flybrid lehet a KERS beszállítója az F1-ben - F1VILÁG.HU

A Flybrid lehet a KERS beszállítója az F1-ben

HIRDETÉS

Brit lapértesülések szerint a korábban a Hondával szorosan együttműködő Flybrid hivatalos ajánlatot tett a csapatoknak, és nem kizárt, hogy a silverstone-i bázisú cég láthatja majd el hibrid rendszereivel a mezőnyt a 2011-es idénytől.


Brit lapértesülések szerint a korábban a Hondával szorosan együttműködő Flybrid hivatalos ajánlatot tett a csapatoknak, és nem kizárt, hogy a silverstone-i bázisú cég láthatja majd el hibrid rendszereivel a mezőnyt a 2011-es idénytől.

A Forma-1-es Csapatok Szövetsége a hétvégén megrendezésre kerülő Spanyol Nagydíjon ül össze legközelebb, hogy többek között a KERS jövő évi újbóli bevezetéséről egyeztessen, ugyanis egyre többen vannak a zöld technológia mielőbbi visszatérése mellett.

A Renault és a Ferrari már a múlt héten megerősítette, hogy egymillió euró körüli összegért bárkit szívesen ellát KERS rendszerével, ám a szövetség egyelőre még nem döntött arról, mitévő legyen, jóllehet zárós határidőn belül el kell határoznia magát, hiszen a jövő évi versenygépek tervezése már megkezdődött.

A legtöbb csapat támogatja a hibrid rendszer jövő évi visszatérését, ám egyesek azt tartanák logikusnak, ha az új motorformulával együtt, 2013-ban kerülne újbóli bevezetésre, nem is beszélve arról, hogy nem mindenkinek tetszik a Renault és a Ferrari ajánlata.

Erre jelenthetne megoldást a Flybrid érkezése, mely cég 2007-től szoros együttműködésben dolgozott a Honda Racinggel egy hibrid rendszeren, amit tavaly vetett volna be a japán nagyvállalat, ha nem dönt úgy, hogy kiszáll a Forma-1-ből.

A brit cégnek komoly tapasztalata van a hibrid technológia terén, amit most az autóiparban hasznosít, hiszen legnagyobb jelenlegi ügyfele a Jaguar Cars, ahol a zöld technológiákért felelős.

Az Autosport úgy tudja, hogy a Flybrid ajánlata minden tekintetben vonzó lehet a csapatok számára, így még az sem kizárt, hogy a teljes mezőnyt a brit cég látja majd el a hibrid rendszerrel, de ami valószínűbb, hogy a Ferrari és a Renault mellett, független beszállítóként lesz jelen.

Míg a Ferrari és a Renault elektronikus, addig a Flybrid lendkerekes KERS-t szállítana a csapatoknak, jóllehet Sir Frank Williams korábban elmondta, hogy a tankolás betiltásával el lehet felejteni a csapata által is szorgalmazott technológiát.

„Nem tudjuk használni a saját KERS rendszerünket, mert az lendkerekes, és elég nagy helyet igényel, és az egyedüli pozíció, ahova tehetjük, az a versenyző mögött van” – magyarázta a csapatfőnök még az elmúlt hónapban.

Hirdetés

„Ha pedig a tank kétszer-háromszor nagyobb, mint két évvel ezelőtt volt, és be akarod tenni a KERS-t az autódba, akkor hosszabb kasznit kell építened, mint egy londoni busz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!