A Force India is pályára viszi F-csatornáját

A McLaren, a Sauber, és a Ferrari után a Force India is beveti saját fejlesztésű F-csatornáját a hétvégén megrendezésre kerülő Török Nagydíjon, erősítette meg a silverstone-i bázisú gárda olasz versenyzője, Vitantonio Liuzzi.


A McLaren, a Sauber, és a Ferrari után a Force India is beveti saját fejlesztésű F-csatornáját a hétvégén megrendezésre kerülő Török Nagydíjon, erősítette meg a silverstone-i bázisú gárda olasz versenyzője, Vitantonio Liuzzi.

„Nagyon optimisták vagyunk ezzel kapcsolatban” – mondta. „Azonban soha nem lehet tudni, lehetséges, hogy holnap minden megváltozik.”

“A csapat nagyon keményen dolgozott a szélcsatornában az elmúlt két hétben, hogy tesztelje a rendszert, és úgy tűnik, hogy megfelelően működik.”

„Viszont biztosat csak holnap tudunk mondani, hiszen a pályán más lehet a helyzet, soha nem lehet tudni, az adott elem miként viselkedik élesben, de optimisták vagyunk, hogy minden a legnagyobb rendben lesz vele.”

Liuzzi azt is elárulta, hogy csapata azóta dolgozik a rendszeren, hogy az először felkerült a McLaren versenygépeire még a téli teszteken. A Force India versenyzője hozzátette, hogy rendszerük működtetéséhez egyik kezükkel sem kell elengedniük a kormányt.

„Egy egyszerű rendszert készítettünk, amit egy könnyed csuklómozdulattal működtetni tudunk, így nem kell elengednünk a kormánykereket” – magyarázta. „Több pozíciót is kipróbáltunk, és szerintem ez a legegyszerűbb és legkényelmesebb.”

A Ferrari vezetése a múlt héten elmondta, hogy ők is kísérleteznek egy más elrendezéssel, és a hírek szerint a listavezető Red Bull Racing is beveti saját rendszerét a hétvégén Isztambulban.

A Force India a hét elején már megerősítette, hogy ezúttal nem biztosít vezetési lehetőséget tesztpilótájának, Paul di Restának a pénteki első szabadedzésen, ugyanis azt szerezné, hogy versenyzőinek minél több ideje legyen arra, hogy kipróbálja az újításokat.

Adrian Sutil elmondta, hogy az F-csatorna mellett egy átdolgozott első szárnyat is bevetnek, illetve módosítanak a visszapillantó tükrök helyzetén is, hogy még jobb legyen az autó aerodinamikai hatékonysága.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!