A Force India leleplezte idei versenygépét - F1VILÁG.HU

A Force India leleplezte idei versenygépét

HIRDETÉS

Egy nappal a hivatalos bemutató előtt, a Force India kiszivárogtatta az első stúdiófotókat idei versenygépéről, melyet már vasárnap pályára is küld a jövő heti tesztprogramnak helyet adó Jerezben.

Egy nappal a hivatalos bemutató előtt, a Force India kiszivárogtatta az első stúdiófotókat idei versenygépéről, melyet már vasárnap pályára is küld a jövő heti tesztprogramnak helyet adó Jerezben.

A VJM02 festése némiképp változott, India nemzeti színeiben pompázik, és a kasztni alatt már nem a Ferrari, hanem a rivális Mercedes-Benz V8-as erőforrása dolgozik.

A Force India az idei évben technikai partnerétől, a McLarentől kapja a váltót, a kinetikus energiatároló rendszert (KERS), valamint a hátsó felfüggesztést.

A csapat változatlan felállással áll majd rajthoz a 2009-es szezonban, a két autót Giancarlo Fisichella és Adrian Sutil vezeti majd az idei bajnokságban, míg a teszt- és tartalékversenyzői feladatokat Vitantonio Liuzzi látja majd el.

A Force India tulajdonosa, Vijay Mallya sokat vár a McLaren-Mercedes kooperációtól, miután a tavalyi évben elég gyengén teljesített csapata a Forma-1-ben.

Az indiai milliárdos egymaga irányítja a csapatot, miután a tavalyi szezon végén azonnali hatállyal felbontotta az egykori technikai igazgató, Mike Gascoyne, és a csapatfőnök, Colin Kolles szerződését, akiknek távozniuk kellett.

Jelenleg Mark Smith és James Key a felelős az új autóért, míg a McLaren egykori szakembere, Simon Roberts felügyeli a két csapat közti kommunikációt.

A VJM02-es modell a héten már megtette első köreit egy privát teszt keretén belül az angliai Silverstone-ban.

Még több kép az új autóról a galériában

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!