A Force India sem veti be a KERS-t a szezonnyitón

Giancarlo Fisichella úgy gondolja, hogy csapata csak az európai szezon első állomásának helyet adó, májusban megrendezésre kerülő Spanyol Nagydíjon veti majd be először a McLaren kinetikus energiatároló rendszerét.

Giancarlo Fisichella úgy gondolja, hogy csapata csak az európai szezon első állomásának helyet adó, májusban megrendezésre kerülő Spanyol Nagydíjon veti majd be először a McLaren kinetikus energiatároló rendszerét.

A Force India olasz versenyzője egyébként mindvégig a hibrid rendszer bevezetése ellen volt, és továbbra is úgy gondolja, hogy veszélyes az új eszköz, nem is beszélve arról, hogy durván megdobja a költségeket.

“Ellenzem az egészet, mert a csapatok rengeteg időt és pénzt öltek a rendszer fejlesztésébe, ami még mindig nem biztonságos” – mondta Fisichella a riportereknek.

“Megdöbbentő látni, hogy a versenyzők majom módjára ugranak ki a pilótafülkéből, nehogy áramütést szenvedjenek. A biztonsága még koránt sem tökéletes. Voltak korábban súlyos problémáink, elég csak visszaemlékezni a BMW szerelőjére, akit megrázott a hibásan működő rendszer.”

Fisichella tegnap próbálta ki első alkalommal csapata vadonatúj versenyautóját az e heti tesztnek helyet adó Jerezben, ahol elmondása szerint nem használta a KERS-t, és nem is számít arra, hogy azt a közeljövőben beveti a Force India.

“Barcelonáig nem fogjuk használni a hibrid rendszert, így minden erőmmel arra kell koncentrálnom, hogy a lehető leggyorsabban vezessem az autót” – folytatta az olasz pilóta, aki szerint nem fognak hátrányba kerülni emiatt, hiszen a legtöbb csapat sem fogja használni az új eszközt a tengerentúli versenyeken.

“Véleményem szerint a legtöbb csapat csak az európai futamoktól fogja használni a hibrid rendszerét, így nem leszünk hátrányban amiatt, hogy nem vetjük be a KERS-t az első négy versenyen.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!