A Force India teljesen újratervezte autóját - F1VILÁG.HU

A Force India teljesen újratervezte autóját

HIRDETÉS

A tavalyi modell komplett újratervezésének eredménye a Force India vadonatúj versenyautója – ezt mondta Andrew Green, a gárda technikai igazgatója a mai prezentáción.


A tavalyi modell komplett újratervezésének eredménye a Force India vadonatúj versenyautója – ezt mondta Andrew Green, a gárda technikai igazgatója a mai prezentáción.

A VJM06-os kódjelű versenyautót pénteken, Silverstone-ban mutatták be a nagyközönségnek, ahol Paul di Resta meg is tette vele az első köröket.

„Ez egy új autó. Egyre nehezebb növelni a teljesítményt, mivel a szabályok stabilak, szóval változtatnunk kellett” – mondta a szakember.

„Alapvetően újra kellett terveznünk mindent, hogy maximalizáljuk az autóban rejlő potenciált. Az az idő, amit az elmúlt év végén arra fordítottunk, hogy megértsük az autót, valójában hatalmas segítség volt ennek megtervezésekor.”

Green hozzátette, az új gumik miatt is változtatásokra volt szükség.

„Sok elemzést kellett elvégeznünk ahhoz, hogy tudjuk, hogy használjuk az új gumikat. Szóval sok részletet figyelembe vettünk az idei tervezés során. A 2013-as keverékeket nem nagyon ismerjük még, és nem is fogjuk, amíg el nem kezdünk körözni velük. A téli tesztprogram nagy részében ezzel fogunk majd foglalkozni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!