A Force India véglegesítette versenyzői felállását - F1VILÁG.HU

A Force India véglegesítette versenyzői felállását

HIRDETÉS

A Force India véget vetett a hetek óta tartó spekulációknak, és hivatalosan is megerősítette, változatlan versenyzői felállással vág neki a 2009-es idénynek, sőt Giancarlo Fisichella és Adrian Sutil mellett tesztpilótáját, Tonio Liuzzit is megtartja.

A Force India véget vetett a hetek óta tartó spekulációknak, és hivatalosan is megerősítette, változatlan versenyzői felállással vág neki a 2009-es idénynek, sőt Giancarlo Fisichella és Adrian Sutil mellett tesztpilótáját, Tonio Liuzzit is megtartja.

Bár az indiai csapat tulajdonosa, Vijay Mallya a hét elején elmondta, hogy még beszélnie kell új partnere, a McLaren Mercedes vezetésével a jövő évi felállást illetően, tegnap megerősítette, változatlan felállással vágnak neki a jövő évnek.

“Hiszek abban, hogy a következő évben komoly lehetőség nyílik meg a csapat előtt” – mondta az indiai milliárdos szombati közleményében.

“Új technikai partnerünk van a McLaren és a Mercedes személyében, kiváló a menedzsmentünk, és az egyik legszilárdabb versenyzői felállással rendelkezünk.”

Azzal, hogy a Force India szakított a Ferrarival, és lepaktált a McLaren Mercedesszel, sokan azt gondolták, hogy a kiscsapat valamilyen szinten elvesztette függetlenségét, és a wokingiaknak komoly beleszólásuk lesz a jövő évi versenyzői felállásba.

Az pedig csak olaj volt a tűzre, hogy Pedro de la Rosa két napon át tesztelhette a Force India egyik versenygépét Barcelonában, miközben a McLaren másik tesztpilótája, Gary Paffett olyan nyilatkozatokat adott, melyekből arra lehetett következtetni, hogy az indiai csapathoz tart.

“Természetesen meghallgattuk új partnereink tanácsait a versenyzői felállásunkat illetően, azonban a döntés a mi kezünkben volt, és a miénk volt a végső szó ebben az ügyben. A Giancarlo, Adrian, és Tonio trióban megvan az egyensúly a tapasztalat és a törekvés között, nem is beszélve arról, hogy a változatlan felállással biztosítani tudjuk az egyenletességet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!