A FOTA több pénzt akar kihúzni Ecclestone-ból - F1VILÁG.HU

A FOTA több pénzt akar kihúzni Ecclestone-ból

HIRDETÉS

A Forma-1-es csapatok szövetsége (FOTA) már eddig is rengeteget tett azért, hogy drasztikusan csökkenjenek a kiadások a jövőben, ám most azt a célt tűzte ki maga elé, hogy jobb belátásra bírja Bernie Ecclestone-t, és több pénzt húzzon ki belőle.

A Forma-1-es csapatok szövetsége (FOTA) már eddig is rengeteget tett azért, hogy drasztikusan csökkenjenek a kiadások a jövőben, ám most azt a célt tűzte ki maga elé, hogy jobb belátásra bírja Bernie Ecclestone-t, és több pénzt húzzon ki belőle.

A FOTA elnöke, Luca di Montezemolo a Ferrari hagyományos karácsonyi partiján elmondta, abszolút optimista a jövőbeli tárgyalásokkal kapcsolatban, különösen úgy, hogy az FIA elnöke, Max Mosley korábbi levelében arról biztosította őket, hogy készen áll mögéjük állni ebben a kérdésben.

“Abszolút optimista vagyok” – mondta di Montezemolo a riportereknek Maranellóban.

“Ha így folytatjuk tovább a munkát, akkor fontos eredményeket érhetünk el. Minden egyes területen csökkentenünk kell a költségeket, de emellett növelnünk kell a bevételeket.”

“Ezen kell most dolgoznunk, és ezt kell majd kidolgoznunk Bernie Ecclestone-nal, és (az F1 tulajdonosa, a CVC elnökével, Donald) MacKenzie-vel. Szerződésünk van velük 2012-ig, és együtt kell dolgoznunk illetve tárgyalnunk. Amint megvalósulnak terveink a költségek csökkentésével kapcsolatban a következő három éves periódusban, egy új fejezetet kezdünk.”

A Ferrari elnöke továbbá azt is elmondta, átláthatóbb rendszerre van szükség, hogy mindenki tisztán lássa, mik a bevételi források, és azokat miként osztják szét a csapatok között.

“Ami a bevételeket illeti, többet kell tudnunk azokról. Elviekben, mint ahogy más sportokban is van, például a kosárlabdában az USA-ban, egy általunk létrehozott szövetséget kellene alkotnunk, és meg kellene választanunk egy jó menedzsert, aki futtatná az üzletünket, mert ez igenis a mi üzletünk” – magyarázta di Montezemolo.

“Úgy gondolom, hogy vagy így, vagy úgy, de a játékosokat jobban be kellene vonni a spotba. Normális dolog az, hogy egyetlen versenyünk sincs Észak-Amerikában? Normális dolog az, hogy az újságokból értesültünk arról, hogy kikerült a naptárból Kanada? És ezt még sorolhatnám tovább. Ez nem egy játék. A Forma-1 az életem.”

A Ferrari egyébként egy szót sem szólhat, mert ők kapják a legnagyobb szeletet a Forma-1 bevételeiből, történelmi fontosságuk miatt. Az olasz konstruktőr az egyetlen, amely a kezdetek óta jelen van a királykategóriában.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!