A GP3 után a Forma-3-ban tesztel Kiss Pál Tamás - F1VILÁG.HU

A GP3 után a Forma-3-ban tesztel Kiss Pál Tamás

HIRDETÉS

Két GP3-as teszt után a héten az ART Grand Prix-csapat Forma-3-as autóját próbálhatja ki Kiss Pál Tamás a dél-franciaországi Nogaro pályán.


Két GP3-as teszt után a héten az ART Grand Prix-csapat Forma-3-as autóját próbálhatja ki Kiss Pál Tamás a dél-franciaországi Nogaro pályán.

A 19 éves magyar versenyző az idén három győzelmet aratva a harmadik helyen végzett a Brit Formula Renault-bajnokságban, amely után a következő lépcső a GP3 vagy a Forma-3 lehet. Bár egyelőre úgy tűnik, hogy a GP3 lesz az erősebb bajnokság, de Tomi szeretne tapasztalatot szerezni a Forma-3-as autóval is, mielőtt a jövőjéről döntene.

„Nagyon örültem a lehetőségnek, hogy a GP3-ban öt napot tesztelhettem, és hogy most két napon keresztül vezethetek egy Forma-3-as autót” – mondta Kiss Pál Tamás.

„Európa egyik legjobb csapata, azt ART Grand Prix hívott meg a tesztre, ami önmagában is nagy megtiszteltetés. Euroszériás autót fogok vezetni, de őszintén szólva még nem teljesen világos, mi lesz a sorsa a Forma-3 Euroszériának és a brit bajnokságnak. Arra mindenesetre jó lesz a teszt, hogy képet kapjak arról, mi a különbség a GP3-as és a Forma-3-as autók között.”

Korábban egyértelműen a Forma-3 számított a Forma-1 alatti második lépcsőnek, ahonnan a legjobbak a GP2-be kerülhettek, majd onnan a Forma1-be. Az idén bemutatkozott GP3 azonban komoly konkurenciája lett a legerősebb Forma-3-as bajnokságoknak is, mind az Euroszériának, mind a brit bajnokságnak.

Tomi a GP3-as teszten is sok hasznos tapasztalatot szerzett, amiket most a Forma-3-as teszten is szeretne gyarapítani.

„Ezek az autók sokkal erősebbek és gyorsabbak, mint a Formula Renault volt. Itt már száraz pályán is nagyon kell vigyázni arra, hogyan adsz gázt, mert ha a kigyorsításnál csak simán lepadlózod, azonnal megforogsz. „

„Nincs általánosan jó beállítás, minden autót a versenyző stílusához kell állítani, a versenyzőnek viszont úgy kell alakítania a stílusát, hogy a leggyorsabb legyen. Szóval nagyon összetett feladat. Ezt szerintem nem is nagyon lehet megtanulni, rá kell érezni. Éppen ezért nagyon fontos minden egyes autóban töltött kilométer.”

„A GP3-as autó nagyon tetszett, de szerintem a Forma-3-as is jó lesz. Holnap megmondom, melyik tetszik jobban.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!