A győzelmek száma dönti el a vb-címet 2009-ben - F1VILÁG.HU

A győzelmek száma dönti el a vb-címet 2009-ben

HIRDETÉS

A Motorsport Világtanács mai ülésén úgy döntött, elfogadja a sport kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone korábbi javaslatát, és már az idei évtől a legtöbb győzelmmel rendelkező versenyzőnek adja a világbajnoki címet a Forma-1-ben.

A Motorsport Világtanács mai ülésén úgy döntött, elfogadja a sport kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone korábbi javaslatát, és már az idei évtől a legtöbb győzelmmel rendelkező versenyzőnek adja a világbajnoki címet a Forma-1-ben.

Bár sokan arra számítottak, hogy az f1-es csapatok szövetsége (FOTA) által előterjesztett, módosított pontrendszer kerül bevezetésre az idei évben, az FIA végül a FOM vezére, Bernie Ecclestone mellé állt, és a medálrendszer egy alternatív változatát részesítette előnyben.

Az új rendszer szerint az idei évtől az adott szezonban legtöbb futamgyőzelmet szerző versenyzőé lesz a világbajnoki cím, míg a jelenleg is érvényben lévő pontrendszer csak a holtverseny, és a konstruktőri bajnokság eldöntésére szolgál majd az F1-ben.

“A WMSC elfogadta a Formula One Management (FOM) javaslatát, miszerint az adott szezonban legtöbb futamgyőzelmet szerző versenyzőt jutalmazza a világbajnoki címmel” – állt az FIA közleményében.

“Ha két, vagy több versenyző ugyanannyi győzelmet szerez egy adott szezonban, azé lesz a világbajnoki cím, aki a legtöbb ponttal rendelkezik. A pontszerzés módja változatlan marad, továbbra is a 10-8-6-5-4-3-2-1-es rendszer marad érvényben.”

“A második helytől lefelé a jelenlegi pontrendszer alapján rangsorolják majd a pilótákat az egyéni bajnokságban. Nincs tervben érmek kiosztása az első három helyezettnek. A konstruktőri bajnokság változatlan marad.”

“A WMSC továbbá elutasította a FOTA javaslatát, miszerint változtatni kell a pontok kiosztásán, és az első három helyezettnek 12, 9, és 7 pontot kell kapnia a jövőben.”

Ecclestone már hónapokkal ezelőtt felvetette a medálrendszer bevezetésének ötletét, majd alább adott, és kijelentette, azzal is megelégedne, ha a legtöbb győzelemmel rendelkező versenyzőé lenne a vb-cím a Forma-1-ben. Pontosan ezt fogadta el a WMSC mai ülésén Párizsban.

“Felejtsük el a medál szót, teljesen mindegy milyen rendszert vezetünk be, a lényeg az, hogy a legtöbb futamgyőzelemmel rendelkező versenyzőnek adjuk a bajnoki címet” – mondta a milliárdos üzletember a riportereknek a Ferrari hagyományosnak mondható Wrooom elnevezésű médiaeseményén még január elején.

“Nem gondolom, hogy annak a srácnak kellene a világbajnoknak lennie, aki több ponttal a második. Mindössze ennyiről van csak szó. Azt gondolom, hogy egy olyan rendszerrel, melyben a győztes lenne a világbajnok, a versenyzők valóban a győzelemért harcolnának, és nem taktikáznának.”

Hirdetés

“A tavalyi évben számos alkalommal tapasztalhattuk, hogy egyes versenyzők beálltak a második helyre, és még csak meg sem próbáltak győzelmet aratni, mert az csak két extra pontot jelentett volna számukra. Egyszerűen nem érte meg kockáztatni.”

Az FIA izgalmasabb és előzésekben gazdagabb versenyeket vár az új rendszertől. Majd meglátjuk…

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!