Fotó: Red Bull Racing
HírekKiemelt

A héten véglegesíthetik a 2021-es Forma-1-es motorszabályokat

Várhatóan a hétvégi Osztrák Nagydíjon végleges motorszabály-tervezettel áll a Forma-1 csapatai elé a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA). Az új regulák 2021-től lépnek majd életbe.

Az alapkoncepciót már tavaly októberben bejelentette a sportot irányító testület, valamint a Forma-1 tulajdonosa, a Liberty Media, ám a jelenlegi négy motorgyártóval, illetve az esetlegesen csatlakozó Porschéval hónapokon át tartott az egyeztetés.

A folyamatot az FIA szándékosan lassította kicsit, mert szerette volna kontroll alatt tartani a költségeket – ha ugyanis túl korán közzétette volna a részletes szabályterveket, a gyártók már most rengeteg pénzt és energiát öltek volna a fejlesztésekbe.

„Nagyon komplikált ügy ez” – ismerte el Charlie Whiting, az FIA Forma-1-es versenyigazgatója.

„A meetingeket meetingek követik, és a jelentések, melyeket ezekkel kapcsolatban kapok, nagyon részletesnek tűnnek, szóval nagyon belemennek most már a részletekbe. Bízom abban, hogy lassan a végéhez ér a folyamat, és ennek a folyamatnak a végén már egy jóval kidolgozottabb elképzelésünk lesz arról, hogy milyenek is lesznek az erőforrások 2021-ben.”

Whiting elárulta, nem azért szabták meg a június végi határidőt, mert szerették volna véglegesíteni az ügyet a Stratégiai Munkacsoport következő, július 4-i ülésén.

„Nem szükségszerűen. Csupán egy olyan dátum volt ez, mellyel kapcsolatban úgy éreztük, hogy ekkorra már véglegesítenünk kell dolgokat. Nincs összefüggésben a Stratégiai Munkacsoporttal.”

„A gyártók is be vannak vonva, ezért tart ilyen sokáig, hiszen ide-oda pattog a labda.”

Fotó: Pirelli

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff mindazonáltal nemrég arról beszélt, a Stratégiai Munkacsoport jövő heti ülésén az erőforrásokról és a költések kontrollálásáról is szó esik majd, néhányan ugyanis javasolták a jelenlegi motorok fejlesztésének befagyasztását 2019-re és 2020-ra.

„Az új motorhoz rengeteg idő kell, ezért minél korábban elkezdjük, annál jobb” – mondta a szakember.

„De megoldást kell találnunk arra, hogyan kerüljük el két erőforrás párhuzamos fejlesztését. Nyilvánvaló, hogy a harcunk a 2020-as év utolsó versenyéig folytatódni fog barátainkkal, a Hondával, a Renault-val és a Ferrarival. Ugyanakkor viszont amin ratifikálják az új szabályokat, mindenkinek el kell kezdeni dolgozni a másik erőforráson. Szerintem ez az egyik kulcskérdés, amit meg kell vitatni július 4-én.”

Szólj hozzá!