A hibátlan kör ellenére Rosberg nem bírt Hamiltonnal

A világbajnoki címre pályázó Nico Rosberg az Olasz Nagydíj szombati időmérő edzése után elismerte, ma egyszerűen nem volt ellenszer csapattársa, Lewis Hamilton ellen.


A világbajnoki címre pályázó Nico Rosberg az Olasz Nagydíj szombati időmérő edzése után elismerte, ma egyszerűen nem volt ellenszer csapattársa, Lewis Hamilton ellen.

A német versenyző közel fél másodperccel maradt alul a brittel szemben, noha saját bevallása szerint rendkívül jó köröket futott a kvalifikáció utolsó szakaszában.

„Azt gondolom, a legjobb magyarázat a mai eredményre, hogy Lewis remek köröket futott” – mondta elismerően a német.

„Elég jól alakult a hétvégém eddig, és voltak kiváló köreim is, de azok nem voltak elég gyorsak. Nem volt semmiféle problémám. Az egyetlen gond az volt, hogy ez volt Lewis egyik legjobb időmérője mostanában. Ilyen egyszerű.”

Rosberg úgy érzi, mindent beleadott, amit jól bizonyít, hogy érzése szerint mindkét Q3-as köre nagyszerűre sikeredett – ám mégsem volt elég Hamilton legyőzésére.

„A Q3-ban mindkét köröm tökéletesnek tűnt. Az időmérő előrehaladtával egyre javultak a köridők is. Az utolsó két köröm is fantasztikus volt. Az első nagyszerű volt, az utolsó pedig rendkívül tiszta. Egyszer sem fékeztem el.”

„Kétségkívül a legjobbat nyújtottam egész hétvégén. A Parabolica egy fantasztikus kanyar, és a tapadás pedig, melynek segítségével elképesztő tempót tudunk átvinni rajta, egyszerűen fenomenális.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!