A Honda jövőre is segíteni fog egykori csapatának

A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley megerősítette, hogy a Honda Forma-1-es csapatának leendő tulajdonosa számíthat a japán cégóriás segítségére a 2009-es szezonban.

A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley megerősítette, hogy a Honda Forma-1-es csapatának leendő tulajdonosa számíthat a japán cégóriás segítségére a 2009-es szezonban.

A múlt héten bombaként robbant a hír, miszerint a Honda azonnali hatállyal leállítja Forma-1-es programját, és elhagyja a királykategóriát. A japán autógyártó a gazdasági világválsággal indokolta döntését.

A brackley-i bázisú csapat vezetése jelenleg is befektetők és tulajdonos után kutat, hogy minden probléma nélkül ott lehessen a rajtrácson a szezonnyitón Melbourne-ben.

A Honda vezetése korábban már megerősítette, egy jelképes összegért is hajlandó eladni csapatát, mert célja az, hogy életben tartsa az alakulatot, aminek futtatását – a szerzősben foglaltak szerint – természetesen vállalnia kell a leendő tulajdonosnak.

A Honda ügyvezetője, Nick Fry megerősítette, hogy már három igen komoly vevő is bejelentkezett a csapatért, akik közül az egyik nem más, mint a David Richards vezette Prodrive.

A BAR istálló egykori vezére azonban elmondta, bár a leendő tulajdonos valóban hipermodern létesítményeket kaparinthat meg potom pénzért, azok fenntartása és futtatása igen költséges, így a látszat ellenére nem biztos, hogy jó vétel a Honda.

Az FIA elnöke, Max Mosley azonban a Motor Sport Business Fórumon megerősítette, tudomására jutott, hogy a Honda készen áll segíteni a leendő tulajnak átvészelni a 2009-es szezont a Forma-1-ben.

“Ha egy komoly vásárló érkezik, akkor a Honda készen áll segíteni, hogy a csapat gond nélkül tovább működhessen” – mondta Mosley Monacóban. “A leendő tulajdonosnak viszont 2010-ben már a saját lábára kell állnia, de 2009-ben kaphat némi segítséget.”

“Ez egy igen kecsegtető pozíció lehet egy olyan vállalkozó számára, aki elégedett intézkedéseinkkel, melyekkel drasztikusan csökkenhetnek a költségek 2010-ben.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!