A Honda máris megoldotta kezdeti problémáit - F1VILÁG.HU

A Honda máris megoldotta kezdeti problémáit

HIRDETÉS

A Honda úgy gondolja, hogy már megoldotta azokat a problémákat, amik miatt Fernando Alonso és a McLaren csak hat kört tudott teljesíteni az első téli tesztnapon Jerezben.


A Honda úgy gondolja, hogy már megoldotta azokat a problémákat, amik miatt Fernando Alonso és a McLaren csak hat kört tudott teljesíteni az első téli tesztnapon Jerezben.

Alonso az utolsó helyen végzett a vasárnapi tesztnapon, miután az elektronikai és vezérlő rendszerrel voltak gondjai a Hondának.

Bár a spanyol versenyző csak hat kört teljesített és legjobb ideje majd’ 20 másodperccel volt lassabb a tempót diktáló Sebastian Vettelnél, a Honda szakemberei úgy vélik, hogy megoldották a problémákat és egy eredményesebb napot teljesíthetnek hétfőn Jerezben.

„Nem árulhatok el részleteket, de kisebb elektronikai és vezérlés problémáink voltak, semmi komoly” – mondta Yasuhisa Arai, a Honda motorsport főnöke.

„Már meg is oldottuk a problémákat. Kiderítettük, mi is történt valójában, és éjszaka megtesszük a megfelelő lépéseket, módosítunk néhány apróságon és holnap sokkal jobb lesz minden.”

Arai azt is tisztázta, hogy a mai problémák teljesen függetlenek és különbözőek azoktól, amikkel szenvedtek még a múlt évben Abu Dhabiban, mikor először vitték pályára az új motort a McLaren átmeneti autójában.

„Abu Dhabiban rengeteg kommunikációs problémánk volt, de ezek már a teszt előtt megoldásra kerültek” – magyarázta. „Új problémákkal szembesültünk a mai napon, mivel az autó teljesen új.”

Alonso egyáltalán nem aggódik, és elmondta, hogy „véleményem szerint többé-kevésbé azt láttam, amire számítottam”.

„Lassú kezdés, de nem is vártunk mást. A tavalyi évben láthattuk, hogy mennyire nehéz is köröket teljesíteni, mikor egy új motorformula lép életbe, különösen az első napokban.”

Hirdetés

„Egy nagyon összetett technológia az, ami a Forma-1-ben van, és időre van szükségünk. Sokat kell tanulnunk az autóról, ahogy egyre több kilométert megteszünk.”

„Továbbá az autó dizájnja is igen extrém, innovatív, így még tanulmányoznunk kell a dolgokat. Természetesen több kört szeretnék megtenni, mert két hónap várakozás után a hat kör nem elég.”

„Azonban mindannyian örülünk, és izgatottak vagyunk, fantasztikus a légkör a garázsban, hiszen a McLaren-Honda 22 év után tér vissza a Forma-1-be.”

„Megtisztelő számomra, hogy én ülhettem ma az autóban. Még nagyon sok munka vár ránk, de biztos vagyok abban, hogy nagyon sok van még az autóban, illetve bennem, így nagyon örülök, hogy most itt ülhetek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!