A Honda új szintre lépett a megbízhatósággal

Fotó: Toro Rosso
Fotó: Toro Rosso
Teljesen új szintet ért el 2018-ban V6-os motorja megbízhatóságát tekintve a Honda.

Teljesen új szintet ért el 2018-ban V6-os motorja megbízhatóságát tekintve a Honda.

A japán gyártó 2015-ben tért vissza a Forma-1-be a McLaren partnereként, a wokingi istállóval közösen eltöltött évek azonban gyötrelmesen alakultak.

Nemcsak az erőforrás teljesítményével voltak gondok, hanem annak megbízhatóságával is, a küszködés pedig odáig vezetett, hogy a McLaren és a Honda útjai különváltak.

A japán gyártó maradt a Forma-1-ben, a Toro Rossóval lépett szövetségre, 2019-ben pedig már a Red Bull Racinget is ellátja motorokkal.

Tanabe Tojoharu, a Honda technikai igazgatója a Motorsport.com című internetes lapnak nemrég azt mondta, az elmúlt idényben sikerült új szintre lépniük motorjuk megbízhatóságát tekintve, a Toro Rosso versenyzői pedig mindössze 3 alkalommal estek ki az erőforrással kapcsolatos probléma miatt – szemben a McLaren 9 kiesésével 2017-ben.

„Nagyon nehéz volt várakozásokkal előállni a 2018-as szezonra vonatkozóan, hiszen egy új partnerünk volt” – mondta a japán szakember.

„Sok műszaki hibánk és problémánk volt az elmúlt években. Az erőforrás tekintetében a megbízhatóság volt a legnagyobb prioritás. És természetesen a teljesítmény.”

„Most elégedettek vagyunk az egység megbízhatóságával. Az teljesen más volt, mint a korábbi években.”

A Honda már a szezon első versenyén műszaki problémával találta szemben magát, Pierre Gasly autójában ugyanis meghibásodott a belső égésű motoregység a turbó és az MGU-H problémái miatt. Erre azonban számítottak, hiszen a Honda a 2017-es hőenergia-visszanyerővel vágott neki az új szezonnak, és csak Bahreinben vetette be az új változatot.

Ezt követően a japán erőforrások igazán megbízhatóan működtek, ezzel pedig sikerült elnyerni a Red Bull bizalmát.

A Hondának a szezon végén, Abu Dhabiban voltak még gondjai, ez azonban már az új, harmadik motorspecifikációval történt. Ennek bevetését az energiaital-gyárosok szorgalmazták, hogy a Honda a lehető legjobb motorral állhasson elő idén.

„Lehet végezni annyi tesztet a próbapadon, amennyit csak akarnak, de soha nem kapunk olyan megbízható visszajelzéseket a vezethetőséggel kapcsolatban, mint a versenypályán” – mondta a Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost.

„Ezért is akartuk annyira bevetni az új specifikációt a szezon végén. Nem volt szükséges motort cserélni Mexikóban vagy Austinban, de mi nagyon akartuk.”

„A Honda kifejlesztett valamit, mi pedig tudni akartuk, mennyire jó ez az újítás. És azt, hogy miképp illeszkedik az autóba, milyenek az oszcillációk, a lefelé és felfelé váltások. Tudni akartuk, mi a helyzet a teljesítménnyel, bele akartunk menni a részletekbe.” 

 

Kapcsolódó cikkek

Kukába a papírformával, jön az Azeri Nagydíj!

Hétvégén következik az Azeri Nagydíj, amely mindenben ellentmond az F1-es városi pályákkal szemben felállított hiedelmeknek: eddig csak izgalmakat, előzéseket és fordulatokat láthattunk Bakuban!

Verstappen a szezon felénél már győzni akar

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen azt reméli, az idei szezon felénél már képesek lehetnek arra, hogy a győzelmekért harcoljanak a Mercedes és a Ferrari ellen.

Friss hírek