A HRT csak a felét mutatta meg annak, amit tud - F1VILÁG.HU

A HRT csak a felét mutatta meg annak, amit tud

HIRDETÉS

A HRT vezére, Luis Perez-Sala úgy gondolja, hogy csapata idei versenygépe, az F112-es még nagyon sokat javulhat a szezon második felében, hiszen jelenleg csak felét mutatja annak, ami egyébként lakozik benne.


A HRT vezére, Luis Perez-Sala úgy gondolja, hogy csapata idei versenygépe, az F112-es még nagyon sokat javulhat a szezon második felében, hiszen jelenleg csak felét mutatja annak, ami egyébként lakozik benne.

A kiscsapat a tavalyi évhez hasonlóan, idén is úgy érkezett meg a szezonnyitónak helyet adó Ausztrál Nagydíjra, hogy egyetlen tesztkilométert sem teljesített versenygépével, aminek végül az lett az eredménye, hogy egyik pilótája sem tudta kvalifikálni magát a versenyre.

Azóta a HRT feljavult, és minden egyes versenyen részt tudott venni, sőt folyamatosan harcban van egyik nagy riválisával, a Marussiával. Bár Perez-Sala elismerte, hogy nehéz volt az idei autó születése, biztos abban, hogy még rengeteg erő lakozik benne, így van fejlődési lehetőség a szezon hajrájában.

„Úgy gondolom, hogy az F112 egy olyan autó, amely remek eredményeket hozott, tudva azt, hogy honnan indultunk” – mondta a szakember. „Télen rengeteg kétségem volt, mert megkaptuk a versenygépet, de nem volt időnk átnézni azt.”

„A határidők csúsztak, másokat is be kellett vonnunk a munkálatokba, ami miatt nagyon nehéz volt elérnünk azt, hogy időben elkészüljön az autó. Mindezeket figyelembe véve, az autó jó eredményeket hozott eddig. Jók az alapjai és ez a legnagyobb erőssége. Megbízható, és még sok van benne.”

„Azt mondanám, hogy olyan 50%-on futunk jelenleg, a másik 50%-ot az aerodinamika javításával tudjuk kihozni az autóból, és ezen leszünk, hogy ezt elérjük.”

Perez-Sala hozzátette, hogy következő javítócsomagjuk a szeptember végi Szingapúri Nagydíjon debütálhat, ugyanis képtelenek ennél gyorsabban kihozni újításokat.

„Lesz néhány újításunk Szingapúrra” – folytatta. „Kiscsapatként nem engedhetjük meg magunknak, hogy minden második versenyre kisebb fejlesztéseket vessünk be, mert a költségei egy kisebb javítócsomagnak, illetve az új elemek elkészítésének, nagyon magasak.”

„Az aerodinamikai tanulmányokon kívül elemeket kell gyártanod, és ez is időt vesz igénybe. Szóval a lehető legtöbbet ki kell hoznunk minden egyes változásból, és tiszta elképzelésünknek kell lenni arról, hogy milyen irányba haladunk az új fejlesztések előkészítésekor.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!