A jövőjéről nyilatkozott Räikkönen: „A Ferrarinál szeretnék maradni!” - F1VILÁG.HU

A jövőjéről nyilatkozott Räikkönen: „A Ferrarinál szeretnék maradni!”

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Ferrari

Továbbra is a Ferrari döntésére vár a sportág 2007-es világbajnoka, Kimi Räikkönen. A finn versenyző szeretne a csapatnál maradni, ám egyelőre ő sem tudja, mit hoz a jövő.

Räikkönennel évek óta csak 1-1 évre hosszabbít a Ferrari, jelenlegi szerződése pedig a 2018-as szezon végén lejár Maranellóban.

Sergio Marchionne, a Ferrari nemrég elhunyt elnöke még a szezont megelőzően azt mondta, Räikkönennek idén bizonyítania kell, és bár a finn valóban jobb teljesítményt nyújt 2018-ban, mint a korábbi években, az olasz szakember hetekkel ezelőtt állítólag eldöntötte, a szezon végén megválik Räikkönentől, helyére pedig Charles Leclercet ülteti a Ferrariba.

Marchionne a Magyar Nagydíj előtt hunyt el súlyos betegség következtében – az pedig továbbra sem világos, a tragédia milyen hatással lesz majd Räikkönen jövőjére. Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy a Ferrari új elnöke, John Elkann a Marchionne által kikövezett utat kívánja járni a jövőben is.

Räikkönen a Sport Bild című lapnak adott interjújában nemrég arról beszélt, szeretne a Ferrarinál maradni 2019-ben, de sorsa nem a saját kezében van.

„Természetesen szeretnék a Ferrarinál maradni, de ez a csapat döntése. Ugyanúgy várok én is, mint önök” – mondta a 2007-es év legjobbja, majd hozzátette, továbbra is felhőtlen a viszony közte és csapattársa, Sebastian Vettel között.

„Jól megértjük egymást. Vele nincs politika és a többi sz*rság, teljesen normális férfibarátság van köztünk. Sebastian nagyon egyenes, és a sikerei sem változtatták meg. Amikor bemegyünk a bokszba, és megbeszélünk valamit, az utána már nem téma. Amikor 2017-ben összeütköztünk Szingapúrban, nem volt vita, vagy csend. Ő az a fajta ember, aki ki tudja mondani, ha hibázott, akárcsak én. Sokkal jobb dolgozni ilyen kellemes hangulatban. Ez pedig az autót is gyorsabbá teszi, ellentétben azzal, ha egymással harcolnánk. Mindkettőnknek ugyanaz a célja: mégpedig, hogy a Ferrari világbajnok legyen. Kiegészítjük egymást, ez pedig nagyon jó a csapatnak.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!