Verstappen vs. Ocon

A keddi tesztnapot is kihagyja a Williams

Fotó: Williams
Fotó: Williams
Kedden sem tudja még pályára vinni 2019-es Forma-1-es versenyautóját a Williams. A brit istálló egyre nehezebb helyzetbe kerül.

A csapat már múlt héten bejelentette, a hétfői nyitónapon a többi csapattal ellentétben nem kezdik meg a tesztelést az FW42-es modellel, új autójuk ugyanis egész egyszerűen nem készül el időben.

Miközben a riválisok már javában köröznek Barcelonában, a Williams nemrég újabb sajtóközleményt adott ki: ebben azt írják, szerdáig biztosan nem gurulnak pályára.

„A legvalószínűbb az, hogy nem leszünk olyan helyzetben, hogy szerda előtt körözzünk a pályán” – mondta Claire Williams csapatfőnök-helyettes.

„Ez nyilván rendkívül kiábrándító, de sajnos ez a helyzet. Amint tudjuk, pályára visszük az FW42-est.”

 

Kapcsolódó cikkek

Kubica: Nehéz pozitívumokat találni…

Robert Kubicának, a Williams F1-es pilótájának számos problémával kellett szembenéznie az Ausztrál Nagydíj nyitónapján – nem túl rózsás a helyzet a csapatnál.

Kubica: Ez már egy új Forma-1

Robert Kubica, a Williams versenyzője 8 év után tér vissza a Forma-1-be, és hosszú idő után először áll rajthoz a hétvégi szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon.

Paddy Lowe elhagyta a Williamset?

Úgy tűnik, a Williams istálló technikai igazgatója, Paddy Lowe elhagyja az F1-es csapatot a keserű 2019-es szezonkezdetet követően – egyelőre csak annyit tudni, hogy „szabadságát tölti”.

Friss hírek