A kiscsapatok az új motorformula miatt aggódnak

Német sajtóértesülések szerint több kiscsapat is szeretné, ha nem 2014-ben, hanem néhány évvel később kerülnének bevezetésre az 1,6 literes V6-os turbómotorok, attól tartanak ugyanis, az új motorformulával jelentősen megnőnének költségeik a Forma-1-ben.


Német sajtóértesülések szerint több kiscsapat is szeretné, ha nem 2014-ben, hanem néhány évvel később kerülnének bevezetésre az 1,6 literes V6-os turbómotorok, attól tartanak ugyanis, az új motorformulával jelentősen megnőnének költségeik a Forma-1-ben.

Az Auto Motor und Sport című szaklap a Mercedestől, a Ferraritól és a Renault-tól származó információkra alapozva leírja, az új motorok kifejlesztése a vártnál nagyobb költségekkel jár, és miután a motor bérleti díjára vonatkozóan nem szabtak meg felső határt a 2014-es esztendőtől kezdve, a kiscsapatok a pótlólagos költségektől tartanak.

A nem gyári csapatok jelenleg évi 8 millió eurót – azaz átszámítva közel 2,4 milliárd forintot – költenek a 16 2,4 literes, V8-as motor, illetve néhány tesztblokk megvásárlására, valamint 2-5 millió eurót áldoznak a hibrid rendszer (KERS) használatára. A német szaklap szerint a privát csapatok – így a Sauber, a Force India, a Williams, a Marussia és a HRT – már most is a határokat feszegetik a költségeket illetően, a drágább motorok pedig egész egyszerűen nem elfogadhatóak számukra.

Az olasz Autosprint című szaklap is beszámolt a kiscsapatok aggályairól: egy néhány nappal ezelőtti cikkében arról ír, a V6-os turbómotorok bevezetése csúszhat néhány évet, így jó esély van rá, hogy a Forma-1 csapatai 1-2 szezon erejéig még a V8-as aggregátokkal gurulnak majd pályára.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!