A Lotus a Ferrari legyőzésére hajt

A Lotus célja, hogy az elkövetkezendő versenyeken mindkét autóval értékes pontokat szerezzenek, és ezzel utolérjék a konstruktőri világbajnokságban harmadik helyen álló Ferrarit – árulta el a csapatfőnök, Eric Boullier, ám hozzátette, ez nem lesz könnyű feladat.


A Lotus célja, hogy az elkövetkezendő versenyeken mindkét autóval értékes pontokat szerezzenek, és ezzel utolérjék a konstruktőri világbajnokságban harmadik helyen álló Ferrarit – árulta el a csapatfőnök, Eric Boullier, ám hozzátette, ez nem lesz könnyű feladat.

A Red Bull jelenleg vezeti a konstruktőri világbajnoki tabellát, mögöttük a McLaren a második 283 ponttal, a Ferrari áll a harmadik helyen 263 ponttal, negyedik pedig a Lotus 239 egységgel. A csapatfőnök, Eric Boullier még nem adta fel a küzdelmet, szeretné, ha az istálló legyőzné a Ferrarit év végén.

„Suzukába 14 pontos hátránnyal érkeztünk, ami sokkal ígéretesebbnek hangzott, mint a mostani 24 pontos lemaradásunk 5 versennyel a szezon vége előtt” – nyilatkozta Boullier.

„A szezon végéhez közeledve egyre nehezebb lesz elkapni az élen állókat.”

A csapat három nagydíjhétvége óta vár arra, hogy valamelyik pilótája végre pódiumra állhasson, és az idén hőn áhított győzelem is egyelőre várat magára. Suzukában Romain Grosjean rajtbalesetet okozott, ezért 10 másodperces stop&go büntetéssel sújtották, végül pedig nem tudta befejezni a versenyt. A csapatfőnök szerint fontos, hogy az elkövetkezendő futamokon mindkét autóval célba érjenek és pontokat szerezzenek.

„Egységben kell maradnunk és koncentrálnunk kell. Egyértelmű, hogy mindkét autónak pontszerző helyen kell végeznie.”

„104 pontos előnyünk van a Mercedesszel szemben, így hátulról nem lesz akkora a nyomás, mint hittük. Ennek ellenére nehéz lesz befogni a Ferrarit, de, hogy ezt elérjük, az E20-ast is hatékonyabbá kell tennünk.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!