A Lotus egyik versenyzőjét sem hibáztatja - F1VILÁG.HU

A Lotus egyik versenyzőjét sem hibáztatja

HIRDETÉS

Sem Romain Grosjean, sem Pastor Maldonado nem tehető felelőssé a vasárnapi Spanyol Nagydíjon történt ütközésükért – ezt nyilatkozta a minap a Lotus pályaműveletekért felelős vezetője, Alan Permane.


Sem Romain Grosjean, sem Pastor Maldonado nem tehető felelőssé a vasárnapi Spanyol Nagydíjon történt ütközésükért – ezt nyilatkozta a minap a Lotus pályaműveletekért felelős vezetője, Alan Permane.

A két versenyző a barcelonai pálya 3-as kanyarjában akaszkodott össze egymással, minek következtében Maldonado autójának hátsó szárnya súlyosan megsérült, mely később a venezuelai kiesését okozta.

Alan Permane, a Lotus pályaműveleti vezetője elismerte, elég kusza versenyük volt vasárnap, ám a két pilóta incidense szimpla versenybaleset volt.

„Nyilvánvalóan nem ideális, ha egy csapat két versenyzője ütközik össze, de őszintén szólva nem mondhatom azt, hogy a baleset egyik vagy másik versenyző hibája volt” – fogalmazott a szakember a verseny után.

„Átrágtuk magunkat a dolgon, megnéztük a felvételeket is. Mindenkinek egy kicsit más véleménye volt a történtekről. Azt mondtam, ne történjen meg ismét, mivel szerintem elkerülhető lett volna – szóval az ilyen soha nem jó.”

A sérült szárny egy darabját a Lotus Maldonado kiállásakor eltávolította, a csapat pedig később úgy döntött, inkább kiállnak a versenyből.

„Az FIA szólt a rádión, hogy nem igazán örülnek annak, hogy a szárny egy darabja ott lebeg, és abszolút meg is tudom érteni ezt. Ha az leszakadt volna, sérülést is okozhatott volna – szóval leszedtük. De aztán a második kiállás után már nem láttuk értelmét annak, hogy folytassuk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!