A Lotus kiáll múlt hétvégi döntése mellett

Eric Boullier, a Lotus Forma-1-es csapatának első embere elárulta, egyáltalán nem bánják, hogy Kimi Räikkönent nem a bokszból indították útnak a vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjon, ahol a finn egy baleset következtében már az első körben kiesett.


Eric Boullier, a Lotus Forma-1-es csapatának első embere elárulta, egyáltalán nem bánják, hogy Kimi Räikkönent nem a bokszból indították útnak a vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjon, ahol a finn egy baleset következtében már az első körben kiesett.

Räikkönen a mezőny végéről volt kénytelen nekivágni a futamnak, mert autóját szabálytalannak találták az időmérő edzést követő ellenőrzésen.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szakemberei megállapították, hogy versenyautójának padlólemeze a megengedettnél jobban elhajlott a terheléses tesztek során, a stewardok pedig nem fogadták el a csapat magyarázatát, miszerint az elem az egyik kerékvető miatt sérült meg.

A Lotusnak lehetősége lett volna arra, hogy ne a rajtrácsról, hanem a bokszból indítsa útnak Räikkönent, elkerülve ezzel a baleset kockázatát, a csapat azonban nem így tett.

Räikkönen végül nem úszta meg, már az első kanyarban összeütközött a caterhames Giedo van der Gardéval, így feladni kényszerült a futamot.

„Egyáltalán nem bánjuk” – mondta Boullier, amikor arról faggatták, nem lett volna-e jobb, ha a finn versenyző a bokszutcából vág neki a futamnak.

„Ha némi hazárdjátékot akar vállalni az ember egy agresszív stratégiával, akkor a pályán kell lennie. Teljesen nyilvánvaló volt számunkra, hogy a rajtrácsról vágunk neki a futamnak. Az a pár másodperc – talán három-négy – épp annyi előnyt jelenthet, ami szükséges a verseny végén.”

A francia szakember emellett kifejtette, egyáltalán nem érti a versenybírók döntését, Magyarországon ugyanis hasonló incidens történt Romain Grosjean versenygépével is, akkor azonban a stewardok elfogadták a csapat érveit, melyek szerint az egyik kerékvető miatt sérült meg a padlólemez.

„Ott vannak a videofelvételek, illetve az adatok, és látható, hogy abban a körben volt egy 21G-s erőhatás, és aztán a szenzor meghibásodott, tehát minden tönkrement alul. Szóval én személy szerint nem igazán örülök ennek a döntésnek. Egy szokványos incidens volt.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!