A Lotus lehet a fekete ló a szezon hajrájában - F1VILÁG.HU

A Lotus lehet a fekete ló a szezon hajrájában

HIRDETÉS

Alan Permane szerint csapata még eredményesebb lehet a szezon hátralévő részében, miután mindenkinél több pontot szerzett az elmúlt öt futamon, és jó esélye van megszerezni első győzelmét 2012-ben.



Alan Permane, a Lotus vezető pályamérnöke úgy véli, hogy csapata még eredményesebb lehet a szezon hátralévő részében, miután mindenkinél több pontot szerzett az elmúlt öt megmérettetésen, és jó esélye van megszerezni első futamgyőzelmét 2012-ben.

Az angol színeket képviselő gárda a harmadik helyen áll a konstruktőrök versenyében, megelőzve a Ferrarit, és egy kiváló futamot teljesített a Magyar Nagydíjon, ahol versenyzői, Kimi Räikkönen és Romain Grosjean a második illetve a harmadik helyen végeztek, így magabiztosan kezdhették a négyhetes nyári szünetet.

„Sokkal erősebbek leszünk a szezon második felében” – mondta a szakember. „Az autó kiváló, egy jó alappal kezdtünk és bizonyítottuk hogy a fejlesztések terén sem vallunk szégyent, sőt sokak szerint mindenkinél jobbak vagyunk ezen a fronton jelenleg.”

„Sok időt töltöttünk versenyzőink megismerésével, és Romainnak voltak balesetei az első körökben. Ezek nélkül másképpen festene most a helyzet. Éppen ezért semmi okunk azt gondolni, hogy ne lehetne jobb a szezon második fele számunkra.”

„Úgy vélem, hogy minden pálya fekszik autóinknak, nagyon gyorsak voltunk Silverstone-ban, és a Hungaroringen, pedig a két helyszín teljesen más. Egyik pálya sem ijeszt meg bennünket.”

Permane azt is hozzátette, hogy csapata jelenleg azon dolgozik, hogy még több leszorítóerőt találjon és javítani tudjon időmérős teljesítményén.

A szakember azonban magabiztos, hiszen véleménye szerint a következő két verseny (Spa és Monza) feküdni fog autóiknak, ráadásul van lehetőség az előzésre, így a rajthelyezések nem számítanak annyira, mint mondjuk a magyar pályán.

„A Magyar Nagydíj edzései után Kimi teljes mértékben elégedett volt autójával. Megkérdeztem, hogy mire lenne még szüksége, amire azt felelte, hogy több leszorítóerőre. Az autó jó, azonban nagyobb tapadás kell elöl és hátul egyaránt” – magyarázta.

Hirdetés

„Egy olyan pályán, mint a Hungaroring, a második rajthely nem elég jó. Más pályákon, ahol lehet előzni, mint a két soron következő versenyhelyszínen, más a történet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!