A Lotus nem vár a végtelenségig a Quantumra - F1VILÁG.HU

A Lotus nem vár a végtelenségig a Quantumra

HIRDETÉS

Régóta hitegeti a Quantum a Lotust, a jelek szerint túlságosan is régóta. Gerard Lopeznek, a jelenlegi tulajdonosnak elfogyott a türelme, és utolsó utáni ultimátumot adott a megmentőként tetszelgő befektetőnek.


Régóta hitegeti a Quantum a Lotust, a jelek szerint túlságosan is régóta. Gerard Lopeznek, a jelenlegi tulajdonosnak elfogyott a türelme, és utolsó utáni ultimátumot adott a megmentőként tetszelgő befektetőnek.

A nem titkoltan anyagi gondokkal küzdő Lotust a Quantum kihúzhatná a slamasztikából azzal, ha a terveknek megfelelően a csapat 35 százalékát megvenné. Ez azonban eddig nem történt meg – annak ellenére sem, hogy a befektető már két hete Abu Dhabiban is ezt reklámozta.

„Az ő saját, egyéni bejelentésük volt, hogy az üzlet megköttetett, holott erről szó sem volt. Mindig is hangsúlyoztuk, hogy vannak más lehetőségeink is, és a megfelelő partnert akarjuk megtalálni. A Quantum ilyennek tűnt, de hogy végül összejön-e az üzlet, azt nem tudom”- mondta kissé csalódottan Lopez, akit az Autosport honlapja idézett.

A luxemburgi üzletember ugyanakkor hozzátette, ez még nem azt jelenti, hogy nem is lesz megállapodás a felek közt, de most már az idő egyre inkább sürgeti őket. „Az üzletnek meg kell köttetnie mihamarabb. Ha mégsem? Nos, akkor másfajta döntést kell hoznunk. Egy biztos, nem várhatunk a végtelenségig.”

Állítólag a határidő a pénteki nap volt a Quantum számára, de Lopez egy rövid ideig még mindig nyitva hagyja előttük az ajtót, és szerinte amúgy sem létkérdés, hogy befektetőt találjanak. „Nem kell mindenáron partnert találnunk, ha nem akarunk”- tette hozzá.

Ahogy arról az elmúlt napokban már sokszor szó esett, a Quantum döntése lényegében a Forma-1-es pilótapiacot is befolyásolja. Ha beszállnak a Lotushoz, akkor a csapat megengedheti magának, hogy a képességei alapján válasszon pilótát, és akkor valószínűleg Nico Hülkenberget szerződtetik majd. Ha a Quantum nem teszi be a kasszába a milliókat, akkor ezt Pastor Maldonado és a mögötte álló olajvállalat, a PDVSA teheti meg. A többi csapat pedig kíváncsian figyeli, hogy a legkapósabb pilóták közt számon tartott páros melyik tagja lesz elérhető számukra.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!