A Lotus szerint Grosjean lassan szupersztárrá válik

A Forma-1 legjobb négy pilótája közé sorolható a Lotus istálló francia tehetsége, Romain Grosjean – ezt állítja Eric Boullier, a gárda csapatfőnöke.


A Forma-1 legjobb négy pilótája közé sorolható a Lotus istálló francia tehetsége, Romain Grosjean – ezt állítja Eric Boullier, a gárda csapatfőnöke.

A múlt hétvégi Amerikai Nagydíjon a 27 esztendős versenyző volt a Red Bullok legfőbb riválisa, végül Sebastian Vettel mögött másodikként ért célba Austinban.

Grosjean teljesítménye sokat javult a bajnokság második felében, ez pedig Eric Boulliert is meggyőzte – a szakember úgy véli, a Lotus a jövő egyik nagy csillagát nevelte ki magának.

„Mindig is tudtuk, hogy Romain szupergyors, ami azt illeti, talán túl gyors is, néha egyszerűen sok az autónak” – mondta a Boullier, utalva Grosjean korábbi, durvább incidenseire.

„Az, hogy kiteljesedett a családja (nemrég apa lett – a szerk.), segített neki abban, hogy még nagyobb önbizalmat nyerjen, és ennek látjuk is eredményét a pályán.”

„Kezd átkozottul jó versenyzővé válni. Azt hiszem, a legjobb három vagy négy pilóta közé sorolható ma már. Jövőre teljesen más hangulatban kezdi majd meg a munkát, és mi is másképp tekintünk majd rá.”

Boullier kifejtette, Grosjeannak hasznára vált az is, hogy Kimi Räikkönen bejelentette, távozik a csapattól, hiszen ezáltal a francia a Lotus vezérpilótájává válhat.

„Igazából annak a kombinációja ez, hogy Kimi távozik, a magánélete pedig rendezett – e két dolog miatt nőtt meg az önbizalma. Talán erre a kis lökésre volt szüksége.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!