A Lotus szerint Grosjean semmi rosszat nem tett

A Lotus Forma-1-es csapatát irányító Eric Boullier elárulta, rendkívül elégedett Romain Grosjean múlt hétvégi teljesítményével, és nem ért egyet azzal a büntetéssel, amit a francia kapott a vasárnapi verseny során.


A Lotus Forma-1-es csapatát irányító Eric Boullier elárulta, rendkívül elégedett Romain Grosjean múlt hétvégi teljesítményével, és nem ért egyet azzal a büntetéssel, amit a francia kapott a vasárnapi verseny során.

Grosjean győzelmi esélyekkel vágott neki a Forma-1-es Magyar Nagydíjnak, a versenybírók azonban bokszutca-áthajtásos büntetéssel sújtották a futam során, mert állításuk szerint a pályán kívül előzte meg a Ferrari versenyzőjét, Felipe Massát.

Nem ez volt az egyetlen incidense a Lotus versenyzőjének: még ezt megelőzően összeütközött a mclarenes Jenson Buttonnal – Boullier szerint azonban nem kell attól tartani, hogy visszatérnek azok a problémák, melyek tavaly hátráltatták versenyzőjüket.

A Lotus csapatfőnöke szerint a riválisok megpróbálják kihasználni azt, hogy Grosjean nem mer kockázatot vállalni a tavaly történtek miatt – amikor is számtalanszor kritizálták őt balesetei miatt.

„Őszintén szólva teljesen más az én véleményem” – mondta Boullier, amikor arról kérdezték, aggódik-e amiatt, hogy a franciának ismét több incidense volt a legutóbbi versenyen.

„Tudom, hogy tavaly sokszor volt tűz alatt Romain, és láthattuk, hogy Sebastian [Vettel] manővere is kicsit a határon volt a rajtnál. Romain már teljesen mellette volt, ha pedig ezen a helyen egy autó van melletted, nem számíthatsz arra, hogy megelőzöd. Szóval nem volt túl fair próbálkozni és kereket érinteni vele.”

„Őszintén szólva én nem gondolom, hogy Romain bármi rosszat tett volna. Ismét briliáns hétvégét teljesített, és meg vagyok elégedve ezzel. Ez már sorozatban a második volt, ami azt jelenti, hogy tudja, mit kell csinálni. Már nagyon gyors, és képes a jó eredményekre, szóval építeni fog erre, és még erősebbé válik.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!