A malájok belemennek az időpont módosításába

Míg az ausztrálok ragaszkodnak a késői kezdéshez, a Maláj Nagydíj szervezői hajlandók eleget tenni a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kérésének, és előrehozzák a márciusi verseny rajtját.


Míg az ausztrálok ragaszkodnak a késői kezdéshez, a Maláj Nagydíj szervezői hajlandók eleget tenni a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kérésének, és előrehozzák a márciusi verseny rajtját.

Az elmúlt években az Európán kívüli versenyeket próbálták úgy igazítani a szervezők, hogy a távoli helyszínek ellenére azok az európai nézők számára is kedvező időpontokban kerüljenek képernyőre.

Ennek eredményeképp Ausztráliában és Malajziában például meglehetősen későn rajtolt el a mezőny, Jules Bianchi tavalyi, szuzukai balesetének tükrében azonban a sportot irányító testület ezen változtatni szeretne.

Az Ausztrál Nagydíj szervezői azonban ragaszkodnak a délután 5 órás időponthoz, a malájok azonban hajlandóak előrébb hozni a rajtot.

„Mr. Ecclestone említette, hogy a Szuzukában történtek miatt az FIA-nak időkorlátai vannak” – mondta Razlan Razali, a Maláj Nagydíj főszervezője.

„Szóval ki fogja értékelni, hogy akár már idén az eredeti időpontban rajtoljon a verseny. Nekünk ez jó, biztonságosabb az időkeretünk. Most az emberek elmehetnek ebédelni, megnézhetik a versenyt, majd 5 óra körül mehetnek a dolgukra. Ecclestone említette már a korábbi rajt lehetőségét, mi pedig azt mondtuk neki, ha vissza akarja vinni 3 órára, támogatjuk.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!