A Marussia is ott akar lenni a jerezi teszten - F1VILÁG.HU

A Marussia is ott akar lenni a jerezi teszten

HIRDETÉS

A Marussia csapatfőnöke, Graeme Lowdon a minap egy interjúban elárulta, gőzerővel dolgoznak azon, hogy 2014-es versenyautójukat már az első előszezoni teszten, Jerezben pályára vigyék.


A Marussia csapatfőnöke, Graeme Lowdon a minap egy interjúban elárulta, gőzerővel dolgoznak azon, hogy 2014-es versenyautójukat már az első előszezoni teszten, Jerezben pályára vigyék.

Az első kollektív gyakorlásra január 28-tól kerül sor Dél-Spanyolországban, és mindezidáig csupán egyetlen csapat, a Lotus jelezte, késésben van új autójával, így biztosan nem lesz ott Jerezben.

Eric Boullier, az enstone-i gárda csapatfőnöke mindazonáltal rámutatott, biztos abban, hogy lesznek még olyan csapatok, melyek kihagyják az első négynapos tesztet.

A Marussia viszont Graeme Lowdon csapatfőnök reményei szerint pályára gurulhatnak majd Jerezben.

„Igen, nagyon remélem” – mondta a szakember, amikor a Sky Sports Online munkatársa arról faggatta, időben elkészülnek-e 2014-es versenyautójukkal.

„Minden csapat ezen dolgozik, hiszen nagyon limitált tesztidő áll rendelkezésünkre a Forma-1-ben, ha tehát van lehetőség rá, szeretnéd is kihasználni. Ezernyi alkatrész van, mely megálljt parancsolhat, vagy legalábbis lelassíthat. De remélhetőleg ott leszünk, kétségkívül ez a célunk.”

A Marussia tavaly még a Cosworth motorjait használta a száguldó cirkuszban, idén azonban már a Ferrari V6-os aggregátjaival vág neki a bajnokságnak. Lowdon úgy véli, ez mindenképp segítheti a csapatot a fejlődésben.

„Azt hiszem, nagy különbséget jelent majd. A Scuderia Ferrari egy rettentően profi istálló, valóságos öröm velük dolgozni. Nagyon izgatott vagyok a motor miatt, illetve amiatt a szolgáltatás miatt, amit nyújtanak nekünk. Nagyon kreatívak és segítőkészek, remek ismeretekkel és rengeteg tapasztalattal rendelkeznek.”

„Az új motorok nagy kihívást jelentenek, de nagyon élvezzük, hiszen egy erős partnerrel az oldalunkon vághatunk neki az új érának.”

A gárda egyik versenyzője, Max Chilton elárulta, célja nem más, minthogy idén megszerezze első Forma-1-es pontját. Hogy erre valóban lesz-e esélye, az majd később derül ki.

Hirdetés

„Az előszezoni tesztek után kell majd válaszolnom erre a kérdésre” – mondta Lowdon.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!