A McLaren a szuperlágy keverékkel küszködött - F1VILÁG.HU

A McLaren a szuperlágy keverékkel küszködött

HIRDETÉS

Pont nélkül zárta a kanadai versenyhétvégét a McLaren Mercedes Forma-1-es csapata – a gárda versenyzői bevallották, a Montrealban pályára vitt újítások nem a várakozásoknak megfelelően működtek.


Pont nélkül zárta a kanadai versenyhétvégét a McLaren Mercedes Forma-1-es csapata – a gárda versenyzői bevallották, a Montrealban pályára vitt újítások nem a várakozásoknak megfelelően működtek.

Sergio Pérez tizenegyedik, Jenson Button pedig csak tizenkettedik lett a bajnokság hetedik versenyén, így a McLaren lemaradása még nagyobb lett a Force Indiával szemben az összetettben.

Pérez a vasárnapi futamot követően elmondta, csalódottak a hétvégén látottak miatt, ám reméli, a következő versenyen, Silverstone-ban visszavághatnak majd.

„Nem ilyen versenyben reménykedtünk” – mondta csalódottan a mexikói.

„A tőlünk telhető legjobbat nyújtottuk azért, hogy szerezzünk néhány pontot, de ennél lehetetlen volt jobb eredményt elérni. Kár érte, mert az installációs körökben az autó igazán jónak tűnt. Az opciós keverékkel viszont nem működött olyan jól, és küszködtünk a tapadással.”

„Remélem, hogy Silverstone-ban sikerül majd előrelépni. Volt néhány újításunk erre a versenyre, de nem tudtunk annyit körözni velük, hogy megfelelően kiértékeljük őket. Remélhetőleg Silverstone-ban jobban működnek majd.”

A McLaren másik versenyzője, Jenson Button elmondta, nemcsak az autóval voltak bajok Kanadában, hanem a csapat által kidolgozott stratégiával is.

„Utólag visszatekintve jobban tettük volna, ha a közepes keverékkel rajtolunk” – magyarázta Button a leintés után.

„Az első etapban mindenki, aki két kiálláson volt, és előttem ment ki a bokszba, visszajött és újra megelőzött, szóval egy kicsit nehéz volt.”

Hirdetés

Az angol Pérezhez hasonlóan szintén optimistán várja a folytatást.

„Az autónk jobban működik a gyorsabb és ritmusosabb pályákon, mint amilyen a malajziai, vagy a kínai, szóval nagyon várom már hazai versenyemet, Silverstone-t. Kipróbáltunk néhány új alkatrészt ezen a hétvégén, de nem igazán működtek ezen a típusú pályán. Silverstone-ban viszont jobb lehet a helyzet, szóval pozitívan várom a folytatást.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!