A McLaren dönt a Force India versenyzőiről?

A Force India tulajdonosa, Vijay Mallya megerősítette, hogy csapata egyelőre még nem döntött jövő évi versenyzői felállását illetően, ugyanis még nem volt alkalma erről a témáról beszélni az új partner, a McLaren vezetésével.

A Force India tulajdonosa, Vijay Mallya megerősítette, hogy csapata egyelőre még nem döntött jövő évi versenyzői felállását illetően, ugyanis még nem volt alkalma erről a témáról beszélni az új partner, a McLaren vezetésével.

Annak ellenére, hogy az indiai milliárdos a szezonzáró Brazil Nagydíjon megerősítette, jövőre is a Giancarlo Fisichella, Adrian Sutil párossal vág majd neki a szezonnak, egyre inkább úgy tűnik, hogy egyik versenyző sem érezheti magát biztonságban.

A Force India ugyanis azóta szakított a Ferrarival, és lepaktált a McLarennel, ami – ahogy azt már sejteni lehetett – a kiscsapat jövő évi felállására is kihatással lehet.

“Egyelőre még nem véglegesítettük jövő évi felállásunkat. Hamarosan leülünk a McLaren vezetésével, hogy beszéljünk erről, és megfelelő időben bejelentést teszünk” – mondta Mallya a BBC Sport-nak.

A McLaren már korábban, a szerződés nyilvánosságra hozatala után jelezte, javasolni fog néhány pilótát új partnerének.

A McLaren egyik tesztpilótája, Pedro de la Rosa a múlt hónapban már tesztelhetett a Force India színeiben, azonban Mallya annak nem tulajdonított különösebb jelentőséget, ugyanis elmondása szerint a spanyol pilóta csak tapasztalatait osztotta meg az új partnerrel.

Eközben a wokingiak másik tesztpilótája, a Mercedes-Benz DTM versenyzője, Gary Paffett a múlt héten elmondta, még nem mondott le arról, hogy rajthoz álljon a jövő évben a Forma-1-ben, mert azzal, hogy a McLaren lepaktált a Force Indiával, egy újabb kapu nyílt meg előtte.

A pilótaváltás abból a szempontból is indokolt lehet, hogy a jelenlegi két versenyző egyetlen pontot sem tudott szerezni az idei évben, bár ez inkább az autó gyenge teljesítményének tudható be.

Mallya azonban leszögezte, mindenképpen javulást szeretne elérni a következő idényben: “Nagyon bízom abban, hogy feljebb kerülhetünk 2009-ben. Csalódott lennék, ha a háttérben elvégzett kemény munka ellenére ez nem sikerülne.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!